Latest Entries »

Lúdas Matyi visszatér

unnamed

Reklámok

Lúdas Matyi a cirkuszban

plakat

 

Lúdas Matyi a cirkuszban / Mattie the Goose-boy in the Circus

Fővárosi Nagycirkusz / Capital Circus of Budapest

premier: 2016. október 1. / 1 October 2016

társíró, szövegíró, dramaturg / co-writer, librettist, dramaturge

 

telthaz

Jövő héten a Kossuth Rádió Rádiószínháza minden hétköznap ebéd után brazil novellákat közvetít, hallgassátok, szeressétek. 🙂

Esti kiruccanások – Válogatás brazil írók novelláiból
Közreműködik (azaz eljátsszák): Epres Attilla, Kiss-Végh Emőke és Széles Tamás
Összeállította: Pál Dániel Levente
Hangmérnök: Drobek Attila
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Szerkesztette és rendezte: Zelki János

1. rész: 2016.08.08 (hétfő) 13:04 – 13:30
Afonso Henriques de Lima Barreto: Aki tudott jávaiul (fordította: Faragó Éva)

2. rész: 2016.08.09 (kedd) 13:04 – 13:30
Lygia Fagundes Telles: Gyere, nézzük meg a naplementét! (fordította: Pál Ferenc)

3. rész: 2016.08.10 (szerda) 13:04 – 13:30
Dimas Carvalho Muniz: A kézirat (fordította: Pál Zsombor Szabolcs)
Clarice Lispector: Titkos boldogság (fordította: Lukács Laura)
Márcio Barbosa: Újra élni (fordította: Borbáth Péter)

4. rész: 2016.08.11 (csütörtök) 13:04 – 13:30
Marina Colasanti: Jeffrey Curtam író új dimenzióba lép (fordította: Pilhál Zsófia)
Lygia Fagundes Telles: A szappanbuborék struktúrája (fordította: Kovács Lenke)

5. rész: 2016.08.12 (péntek) 13:04 – 13:30
Moacyr Scliar: Kapcs (fordította: Nagy Dóra)
Moacyr Scliar: Ballada a hamis messiásról (fordította: Gergely Veronika)

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt megrendelésére, az MTVA megbízásából készítette a Kaneta Produkció, 2016-ban.

én istenem, jó istenem
lecsukódik már a szemem
de a tiéd nyitva, atyám
amíg alszom, vigyázz reám

vigyázz minden itt lakóra
legyen füled minden szóra
öreg vagyok, el sem hiszem
elgyengültem, te vagy nekem

téged hívlak, mikor baj van
gyülekeznek a szomszédban
legyen bennem nagy alázat
meg se halljam, ha gyaláznak

tudod, hogy én nem jelentem
csak fölírom, ki hisz, ki nem
hisz manapság nehéz bízni
bárki lehet köztük spicli

későre jár már az óra
engedj engem nyugovóra
lecsukódik már a szemem
én istenem, jó istenem

Elhunyt Bárdos László

Az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom volt, Weöres- és más versszemináriumát sok-sok szemeszteren keresztül felvettem. Egy dolgot bizonyosan tőle tanultam meg, méghozzá azt, hogy az össze-vissza olvasott irodalomelméleti alapszövegek hogyan néznek ki működés közben. Egy szóbeli rögtönzött verselemzést és -értelmezést is szét tudott szedni tagmondatokra: “ez az állítás strukturalista, ez az észrevétel inkább a késői hermeneutikára jellemző, ez olyan, mintha a korai Jauss mondta volna, a következtetése ellenben az önmagát meghaladó dekonstrukcióé – eklektikusságában meggyőző, összességében azonban kaotikus az érvelése”, valahogy így, s közben leesett a tantusz, még nekem is. Nyugodjon békében. (LINK)

Macskaboszorkány

Illés utca, hajnali óra, hamarosan kel fel a nap. Szél sípolt a fák között, kergetett egy papírzacskót, tépázta a celluxszal felragasztott, csimbókos aljú lakáshirdetéseket. Átfutott egy fekete szőrű macska az úton, jobbról balra, épp előttem iszkolt át a járdán, át egy régi, vaskos kapu alatt.

Megálltam, eldobtam a félig elszívott cigit, háromszor balra fordultam a tengelyem körül, átköptem háromszor a bal vállam fölött. A biztonság kedvéért hármat még hátra is léptem, majd rágyújtottam egy másik cigarettára.

Amikor a kapuhoz értem, az kinyílt, és egy sötét hajú, kecses termetű cigány lány lépett ki rajta.

– Szia, akarsz szexet?

– Kösz, most nem.

– Pedig tudok ám a gecidből jósolni is – szólt utánam, mire megtorpantam.

– Naaa…! Megmutatom – dorombolta.

– Gyerünk! – vágtam rá gondolkodás nélkül.

Megfogta a kezem, behúzott a kapualjba, leültetett a lépcső aljára, elém térdelt. Kívánatos volt, romlatlanul szép, főleg a szeme, ahogy néha-néha rám nézett, mikor elhalkult nyögdécselésem. A bőre olyan savanykás szagot árasztott, mint múlt héten az a döglött állat, amit végül a kukák mögött talált meg az egyik szomszéd. Nagy seb tátongott az oldalán, a szőre, a bajsza le volt égetve, a karmait tőből kitörték, a mancsait mintha gondosan egy tűvel szurkálták volna végig.

Belefeledkeztem a hajába, szétterült virító combomon. A fekete szálak közé egy-egy ősz tincs keveredett. Mikor befejezte, egy fehér hajszál a kezemben maradt, rátekeredhetett az ujjaimra, s ahogy kiegyenesedett, kitéphettem.

– De szép gecid van! – Köpte a tenyerébe. – Szerelmes leszel. Örökre. Így mutatja, itt-itt, látod? Azt mondja, megtalálod az igazit. A szemed hazudhat, a szíved hazudhat, a geci nem hazudik.

Megjelent: Irodalmi Jelen

Az álom kartográfiája

Hamarosan megjelenik José Jackson Coelho Sampaio Cartografia do sonho / Az álom kartográfiája című versgyűjteménye magyarul (Fordították: Pál Ferenc, Zalán Tibor és PDL)

Cartografia do sonho / Az álom kartográfiája

Cartografia do sonho / Az álom kartográfiája

Bekezdések egy halál után (RIP EP)

(1) „Nem tudjuk, mi lesz. Nem tudom, mi lesz. Én azért nyomtattam a XVII. századot, mert akkor most a tüdő felől váratlanul nagyszámú török csapat bukanna fel, mi, jó magyarok, bújnánk a zsombékosban, a májlebeny felől, lovaink meg-megbotolva az áttétekben – vagyis volna valami daliás a történetben. De nincs. Elsősorban dalia nincs. Szóval mégis jobb ez a század. A szerelem szempontjából mindegy, a történelem bármely időpontjában lehetséges szerelmesnek lenni, az esélyek, föltételek változnak, de az más kérdés; a hasnyálmirigy szempontjából viszont jobb ez a század.” Ezt Esterházy Péter írta Szüts Miklóssal közösen jegyzett A bűnös című könyvükben (Magvető, 2016).

(2) Meghalt Esterházy Péter, meghalt a magyar irodalom – jelentős szelete. Vagy így: „Meghalt” „Esterházy” „Péter”, „meghalt” „a” „magyar” „irodalom” – „jelentős” „szelete”. Nem kardozós változatban, nem Márk változatban, hanem minden lehetséges változatban. És az idézőjelek közé tett nyelv idézőjelek közé „zárt” szavainak minden lehetséges értelmében. Ezek az idézőjelek ugyanis nem zárnak – nála akkor sem, ha megvezet minket a tipográfia –, hanem kinyílnak. És kinyitnak. Az ő – Esterházy Péter – idézőjelei is kinyitnak, kinyitottak. Minden lehetségeset, de csak azt és annyit, ami a nyelvben és a nyelv szavaiban benne van, vagy az írás és olvasás pillanatában benne volt. Benne lehetett.

(3) 1986 volt. Vagy 1987. Július 14. Apámmal metróztunk, felszállt egy nagy hajú bácsi. Apám és a bácsi köszöntek egymásnak, pár megállón keresztül beszélgettek is egymással. A bácsi megállapította, hogy gyerek vagyok, megkérdezte apámat, olvasok e (igen) és szoktam e focizni (rugdossa a labdát). Megsimogatta a fejem, majd leszállt. Megjegyeztem a bácsi nagy haját, megsimogattam volna. Ötéves voltam.

(4) 1986 volt. Vagy 1987. Július 14. Apámmal metróztunk, felszállt egy nagy hajú bácsi. Apám és a bácsi köszöntek egymásnak, pár megállón keresztül beszélgettek is egymással. A nyolcvanas években – meg kilencven után pár évig – még szoktak egymással metrózni az emberek. Az írók is. Az értelmiségiek is. Megismerték egymást az utcán. Köszöntek egymásnak. Beszélgettek egymással. Egyszerű és bonyolult dolgokról: a politikáról (egyszerű) és a világról (bonyolult), az irodalomról (egyszerű/bonyolult – vö. a (8) ponttal) és a nőkről (bonyolult/egyszerű). Aztán valami megváltozott, végérvényesen, egyelőre visszacsinálhatatlanul. Ma már mindez elképzelhetetlen. Én akkor ötéves voltam, összemosódnak az emlékeim, megszépítik a gyerekkoromat. Végérvényesen. Jóvátehetetlenül.

(5) Ekkor találkoztam először és utoljára Esterházy Péterrel. A könyveit mind olvastam. A cikkeit is, az interjúit is, a publicisztikáit is. (Németül nem, nem tudok németül.) Faltam. Párszor láttam is, tévében, személyesen, közönségből, távolról. Nem úgy alakult, hogy focizzunk egymással (abbahagytam), vagy beszélgessünk (így alakult) vagy dedikáltassak vele (ki nem állhatok sorban állni).

(6) Amikor megjelent a Harmonia cælestis (2000, Magvető), azonnal megvettem. Elolvastam, és ahogy olvastam, elveszítettem valamit az irodalomból. Máig sem értem igazán, hogy mi volt ez a valami, hogy lehet megragadni, hogy lehet megérteni, csak arra emlékszem – élesen vagy még annál is élesebben –, hogy heteken keresztül azt éreztem, elveszítettem valamit – az irodalomról kialakuló zsenge és harmatos képemből, az irodalomból mint olyanból, ami éppen akkor posztmodern volt, így szerették hívni. Túlságosan valamilyen volt az a könyv, valamilyen, amit nem értem fel ésszel, nem értettem, noha a szellemes mondatait kiírtam, a jelenetezése lenyűgözött. Lehet, hogy ma sem érteném, nem fogom egy ideig újra elolvasni, majd ha 66 éves leszek.

(7) Két évvel később, 2002-ben megjelent a Javított kiadás. Nem vettem meg azonnal, hónapokkal később kölcsönkértem akkori csajomtól. Nekikezdtem az olvasásnak, és ahogy haladtam sorról sorra, valamit elkezdtem megérteni az irodalomból. „Az” „igazi” „magas” „irodalomból”. Meg a mondatok szerkezetéből. Meg a valóság referencialitásának nyomasztó terhéből. Meg a szavak súlyából. Meg az író felelősségéből. Hülyeség, abból szerintem nem értettem meg semmit! Inkább abból, hogy az írás valami olyasmi, ami fontos, és valami olyasmi, ami jócskán túlmutat nemhogy önmagán, de kontextusán is, nemhogy a leírtakon, hanem a könyvesboltban mellette lévő könyvek betűin, szavain és mondatain is. Térben nem, időben igen. Ez pedig egyszerre zár be és nyit ki. Zár be a nyelvedbe és nyitja ki előtted szélesre a nyelved, az anyanyelved kapuit és ablakait. Más nyelvet nem, vagy csak nagyon ritkán – vö. Beckett vagy Nabokov vagy stb. –, de az édesanyádtól (jobb esetben) tanult nyelvet igen. Erre képes. Azaz az írás végeredményben olyan, mint az idézőjelek (lásd fentebb a (2) pontot). És nem a tipográfia számít, hanem az elhelyezés: a sorrend és a vesszők (a pontok nem). Ez az írás. Ez az anyanyelved, ha akarod, ha nem: a sorrend és a vesszők. Az egymásutániság és a tagolás érzékletességei, eszközei, csodái. Ezt én Esterházy Pétertől tanultam meg.

(8) „Az irodalom bonyolult. Tandori szavával: bonyi. Nem gonosz posztmodernek vagy ásatag naturalisták bonyolítják, hanem eleve az. Nem túl bonyolult, hanem bonyolult. Ez a természete. A bonyolult ma szitokszó. Hessegetnénk el magunktól. Olyan bonyi az élet, és akkor még ez is! (Jelzem, mintha maga az irodalom is errefelé változnék, nem szereti a bonyolultat, vagyis önmagát, ami nem szokott jóhoz vezetni.) Az a bizonyos fürkészés teszi az irodalmat bonyolulttá, vagyis ő maga. Akkor is bonyolult, ha egyszerűnek hat, ezt olykor a nagy írók tudják, ez (is) a nagyságuk. A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.” (A szavak csodálatos életéből, Mindentudás Egyeteme, 2003. szeptember 8., bővített változat)

(9) Az irodalommal ellentétben a halál egy nagyon egyszerű dolog. Bekövetkezik és annyi. Bonyolulttá legfeljebb a gyász miatt lesz. De a gyászt most hagyjuk.

(10) „Úgy remegsz, hogy veled remeg a tér. Minden, a szoba, a kert, a város, az ország (Magyarország), a világ. Nincs más, csak ez a remegés.” (2015. augusztus 6., csütörtök) … „De legalább a Nobel-díjjal nem basztatnak, mondhatnám elviselhetetlen gőggel, így aztán tényleg nem is mondom. Olyan volna, mintha valódi esély volna erre. Maradjunk az elgurult gyógyszerek poétikus, kézzelfogható (már ha elég gyors vagy) tényeinél.” (2015. október 6., kedd) … „Ha még egyszer valaki jótanáccsal lát el, előkapom a 38-as Smith & Wessonomat, és lelövöm, mint egy kutyát. Így kezdődött a nap.” (2015. október 10., szombat) … „Ez a hasnyál elsőre jó ötletnek látszott, följavította az emberiséget, részvét, szeretet (kis gyűlölet, de az nem számít), tapintat (és tapintatlanság, de az nem számít), megrendültség (és cinizmus, de az nem számít) nőtt a lába nyomában, de lassan az derül ki, hogy ez egy embernek mégis túl sok, hogy az ilyen világmegváltós projekteket (néha paródiát, de az nem számít) mégis rád kell hagyni, Uram. Tudod jól, nem vagyok nagyon okos, de ebből elsőre, kissé figyelmetlenül, nekem az jön, hogy legyél te hasnyálmirigyrákos.” (2015. október 12., hétfő) … „Szívesen hinném azt, hogy ha így süt a nap, akkor nincsen semmi baj.” (2016. március 2., szerda) – Hasnyálmirigynapló (2016, Magvető)

(11) „Nincsen” „semmi” „baj”. Az Úr magához vette gyermekét.

(Abstract) Using an abstract graph model we describe a hypothetical transformation of a literary entity through the active connections in the graph. First, we weakly define a set of transformations (“morphology”) over a particular entity as a series of the recent activities distinguishing them into categories according to their effect on the entity. Second, to our conjecture, the emerging paths of forms are slowly abandoning the original “birth context”, shaping a decreased, cleaned set of entities, to replace the gap with entities derived from the dynamic set of “recipient context”. Keywords: graph; literary entity; context morphology; morphological space-time dynamics; metatheory; interdisciplinarity.

(Resumo) Usando um modelo abstrato de grafos, descreveremos aqui uma transformação hipotética de uma entidade literária através das conexões ativas no grafo. Primeiro, definiremos, em sentido fraco, um conjunto de transformações (“morfologia”) ao longo de uma entidade particular como uma série de atividades recentes distinguindo-as em categorias de acordo com os seus efeitos sobre a entidade. Depois, segundo a nossa conjetura, os caminhos emergentes das formas vão abandonando lentamente o “contexto de nascimento” original, moldando um conjunto limpo de entidades para substituírem a lacuna com entidades derivadas do conjunto dinâmico do “contexto de receção”. Palavras-chave: grafo; entidade literária; morfologia contextual; dinâmica morfológica espaço-tempo; metateoria; interdisciplinaridade.

LINK > MATLIT 4.2. pp. 77–97.

%d blogger ezt kedveli: