Már nem súgnak-zúgnak fenyők ősi fenyvesekben,
hová rőzséért görnyed a szegény, s hová rebben
találkahelyre galamb s gerle csöndes délután,
mikor énekében búg vágy, szerelem vagy magány;
fenyves, hol kövér tobozok testéből magokat
fiókjaiknak gyűjtenek az éhes madarak.

Szelek csókolják és cirógatják lenge szellők
a körben kitekert, földre tepert fenyőerdőt,
mint roppant tetemű égi óriások hadát,
amely míg daccal és nyugodtan várta a halált…
elvérzett, kicsorgatva illatos gyantavérét;
ebben látja minden galego hős példaképét!…
Reklámok