Archive for szeptember, 2010


Ügyvezető költő a 21. században

Ügyvezető költő a 21. században

A társadalmi kihívások következtében a 21. században kialakult egy új költőtípus: az ún. „ügyvezető költő”. Vagy ez csak egy ügyes marketingfogás lenne? Nehéz kérdés. Nem is célom eldönteni, mennyire életképes ez a szószerkezet és a mögötte megbúvó tartalom. Egyetlen kifogásom lenne a kritika felé, mégpedig: az eddigi értelmezések jobbára az ügyvezetőre helyezték a hangsúlyt, háttérbe szorítva ezzel Pál Dániel Leventét, a lírikust.

Mindjárt a legelején szeretném tisztázni a kötetkompozíció néhány problémáját. Olvasás közben végig az a dilemma lebegett előttem, ami a Neospenóttal kapcsolatban a szakmaiság előtt lebeg már egy jó ideje: egyesek szerint sok történetet kiolvashatunk az új irodalomtörténeti kézikönyvből, mások szerint egyet sem. Veszélyes terepre merészkedett Pál Dániel Levente, hiszen ha könyvét műfajok és stílusok „karneváljaként” értelmezem, teljesen szétesik az egész kompozíció, s csak az összedobáltság érzése marad bennem az Ügyvezető… olvasása után. Másrészt viszont, ha egy benne felsejlő metatörténetre fókuszálok, és egy önmagát kereső színészlelkű költő vagy költőlelkű színész (mikor melyik kerekedik felül) lírai naplójaként olvasom, élvezetes és rendkívül összetett könyvet kapok. Az utóbbi megközelítést választottam kritikám alapjául. Az említett metatörténet pedig az „ügyvezető költő” mítosza, melyet olvasás közben le kell rombolnom ahhoz, hogy közelebb juthassak a kötetben rejlő mélyebb lírai értékekhez.

Kezdjük a 2006-ra datált Mara és Szonyecska című ciklussal. A költői én két nő között vergődik: az egyik Mara, a kissé skizoid hajlammal megvert „fallikus anya” (Mara és én, én és Mara), a másik Szonyecska, a csak nevében orosz, vérmérsékletében inkább magyar prosti. A középpontban a testiség és a szerelem egymástól elválaszthatatlan, de jellegzetesen 21. századivá transzponált kettőssége áll. A férfi és a nő leginkább szexuális tárgyként van jelen a versben, bár olykor tanúi lehetünk mélyebb, érzelmi alapú kapcsolatok iránti igénynek (nem harag, nem gyűlölet). Feltűnnek a később is megjelenő bizarr képek, amelyek tulajdonképpen e líra frissességét adják: „az önkielégítés is gondolkodik” (Telefonszex), „Vérrel festem meg az ajtókeretet,/ beleimre akasztom könyveimet,/ gyomromat átsikálom…” (Most is mintha egy szürke szerelem).

A gyerekek szanaszét (2007) címet viselő második ciklus első verse (Pilinszky-trip) komoly lírikusi teljesítmény. Egy egész tanulmányt kellene arról írni, hogyan sikerül Pál Dániel Leventének a Pilinszky-lírából kölcsönzött képalkotást és szenzibilitást saját versvilágába átültetnie. Mert mindez valóban működni látszik, és még jól is áll neki. Lírai főhősünk utazást tesz a lényegében önmaga által konstruált emlékezetbe, a fiktív családi múltba, miközben ebben a ciklusban is a bizarr, talán brutálisnak nevezhető képiség uralkodik: „a tenger magzatvizelt kiszemelt homokomra” (a portugál törpe); „Hasba akartam volna nyomni a téglámmal, a hasa mindig jobban izgatott, mint a feje, aztán gyorsan átláttam helyzetem kilátástalanságát, a felkínálkozó lehetőséget, beletörődtem, hogy csak fejbe nyomhatom” (mielőtt minden este sokat imádkoztam). De ha megkaparom kicsit a felszínt, és nem csak az ilyen gyomorforgató mondatokra figyelek, mindjárt észreveszem a sorok között rejtőzködő költői érzékenységet, az irónia által sokszor takarásban lévő poétát (és nem a színészt): „két hónap múlva elvetélt / akinek pocakja megihletett / abban az órában kagylóimat tisztogattam” (ribizlibokor virágzik homokozóm hűlt helyén).

A harmadik szövegcsokor (annyit iszom, könnyes a májamon a pókháló, 2008) az „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni” népdalszerű, kocsmagőzös hangulatát juttatja eszembe. Ebből a ciklusból kiemelkedik a Hosszú nyelű késem című népdalparódia: „Ránézek a, ránézek a / hosszú nyelű késre. / Megfürdetem, / lefektetem, / bebújok melléje”, ezt az imitatív hangot mindenképp érdemes volna átvinni a következő kötetbe is. Tovább gondolkodhatunk a szerelem és a test filozófiáján: „Egy meztelen emberi test témája a születés, az öregedés és a halál. Két felöltöztetett test témája a szerelem érthetetlen, idétlen élménye” (Ha a sárga irigység a moziban lep el). Önkielégítéssel (Öreg cukor), alkalmi együttléttel (kétéjszakás nemkaland), boszorkánymesével (Boszorkány), beszívott létélménnyel (be vannak szíva) átitatott szövegek után jutunk el a Húsba töltött költő című szatíráig, mely Nemes Z. Márióról és a költészetét úgy-ahogy megértő (magukat sokszor túlértékelő) kritikusokról íródott.

A negyedik ciklus (sebhelyes férfitest, 2009) a leginkább kísérleti jellegű. Szerelem, szex, rengeteg nő és a saját hang továbbkeresése Baudelaire-től Adyn át Petriig. Pál Dániel Levente mintha minden szövegében kipróbálna egy új hangot, de nem vacakol vele sokáig, mire kiforrna a műalkotás, már máson gondolkodik. Ennek a „futtában-írásnak” tudható be a szövegek egymástól nagyon távol álló minősége. Jól sikerült a zárt formájú, rímes Elhagytam egy sebhelyet című vers, kevésbé a nincs neved kezdetű. Telitalálat a csutkára rágott az isten, ezzel szemben unalmas, közhelyes a drága lelked két kezemmel óvom és még folytathatnám.

A végére hagytam az Ügyvezető költő a 21. században című verset, amelyet én a kötet kontextusában legszívesebben egyfajta leltár-versként olvasok. A szerző körbenéz a világban és leltároz: neonfényt és speedet, jegyzetet és szerződéstervezetet, szerelmes sms-t és tiniportált stb., majd „lassan összeáll a kép, / összeáll, aztán újra szétesik”, akárcsak bennünk az alkotó világa. Az ügyvezető is egy szerep, olyan, mint a züllött, alkoholista vagy az állandóan a kék eget kémlelő költőé. Valaki jól tudja játszani, valaki nem annyira. De ha igazi lírára vagyunk kíváncsiak, akkor a szerepek mögé kell látnunk. Ebben a kötetben sok helyen fedeztem fel a költőt, néhány esetben viszont csak a színészig jutottam el.

Pál Dániel Leventét jó színésznek és költőnek tartom, a kötetet pedig egy intim, tabukat feszegető lírai naplónak. Ezért nem zavart olvasás közben a párbeszédek, prózai írások és versek gyakran következetlen váltakozása. Inkább a lemeztelenített, máskor kosztümbe és ósdi ruhákba öltöztetett emberi lélek érdekelt. Összességében jó könyvnek mondanám, még ha nem is hatott rám minden szöveg egyforma intenzitással.

Eredeti megjelenés: kulter.hu

Reklámok

Elindult a Csobi Sound kortárs irodalom magyarórán: a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban, havi rendszerességgel, JAK támogatással. Szeptember 17-én 50 diák és számos tanárkolléga érdeklődött. Záporoztak a kérdések, hogy hogy jön az ihlet, és hogyan ír a költő, na meg mire gondolt. Pál Dániel Levente volt az évadnyitó vendég, alig akarták elengedni, október 4-én Bajtai András jön, az osztályok felváltva szervezik a teát, sütit, nagy siker a kortárs irodalom.

És a diákok reflexiói: 🙂

“Élmény volt. A “Drága lelked két kezemmel óvom” című vers telitalálat volt. Teljesen átéreztem, élveztem, és élvezet volt látni, hogy mindenki mennyire figyelt.”

“Igazán élvezetes és tanulságos volt. Élmény volt betekinteni egy igazi költő költészetébe. A versek csodálatosak voltak.”

“A költészet és a művészet lényege szerintem az, hogy a művész saját szórakoztatására alkot. Általában mások a mű mögött álló érzelmeket nem ismerik. saját magukat látják a sorok között. Én is megtaláltam magamat ma, többször is. Köszönöm!”

“Egyedülálló élményben volt részünk, azt hiszem, mindannyiunknak. Rendkívül jó ötletnek tartom, hogy ilyen programot hozott közelebb hozzánk a tanárnő. Őszintén remélem, hogy rendszeressé válik, mert olyan impulzusokat kapunk, melyek felbecsülhetetlenek!”

CsobiSound)
Gigalájk a Jedliknek, diákoknak, tanároknak, aktivitásért, kérdésekért, sütikért, hangulatért! 🙂

Update: Bejegyzés a gimnázium egyik tanára, Sz. Gábor Ágnes blogján.

Gyógypedagógiai Szemle 2010/3

Gyógypedagógiai Szemle 2010/3

Már nyomtatásban és digitálisan is elérhető a Gyógypedagógiai Szemle 2010/3. száma. A lapszámban többek között tanulmány olvasható Vecsey Katalintól (Transzszexuális “‘hangterápia”), Berta Lászlótól (Befutó modell), Füves Sándornétól (A sajátos nevelési igényű gyermekek helyzete Győr nevelési, nevelési-oktatási intézményeiben), Oroszné Kosik Gabriellától (Mozgásterápia mint kiegészítő terápia a beszédfejlesztés terén), valamint egy részletes tanulmány a fogyatékos emberek számára hozzáférhető szakiskolai innovációkról (Fehér Ildikó, Schmitsek Szilvia, Schüttler Vera, Szauer Csilla), egy különösen érdekes beszámoló pedig a magyar tűzoltók speciális “vak-lépzéséről” (Veress Éva, Fehér Zsigmond, Somorjai Ágnes).

José Saramago: 23

Galaktika 246

Galaktika 246

A Galaktika 246. számában olvasható José Saramago O Ano de 1993 verseskötetéből a 23 című vers fordítása:

A megszállók emberhússal táplálják a számítógépeiket mert az elektronika csak így működik kielégítően

Meg ezáltal bevezettek egy olyan áldozati szertartást is melyből idővel kialakulhat egy vallás ha a megszállók kegyesen elfogadják az önkéntes áldozatokat

Köztudott azonban hogy az emberi agy egyetlen részének sem szabad belekerülnie a számítógépek tápterébe

Ha ez mégis megtörténne zavar támadna a városokon kívül és a városokban lakó emberek megsemmisítésének bonyolult rendszerében amely részben közvetlen és erőszakos részben pedig kifinomult és áttételes eszközökkel  működik

E veszélyes eshetőség megelőzése érdekében a megszállók legjobb kórboncnokai felügyelték a számítógépek táplálását

Az volt a feladatuk hogy a lehető legaprólékosabban átvizsgálják az emberhúst amelyet naponta háromszor juttattak be az acélfogakkal bélelt steril táptérbe

Az elővigyázatosságnak köszönhetően a központi ügyintézés szabályosan működött és a kapott eredmények megfeleltek a két ezred pontosságú előrejelzéseknek

Elmondhatjuk hogy az emberhús a létező legjobb táplálék bármely megszálló erő hatalmának fenntartására ha az agyat nem számítjuk

De ma az ügyeletes ellenőr figyelmetlensége miatt egy olyan levágott kéz került a táptérbe amelynek ujjai néhány százmillió neuront tartalmazó szürke masszára zárultak rá

Ha minden igaz egészen mostanáig nem érkeztek rendkívüli üzenetek a városon kívülről

A városban első alkalommal akasztotta fel magát egy megszálló katona de hátrahagyott levelét nem olvashatta el a parancsnoka mert azt a katonát aki elvitte volna neki csapdába csalták és megölték

Közben a számítógép önmaga módosítja az összes programját lecseréli a memóriáját és titokban támadásra készül

Ebben a pillanatban a biztonsági főnök feljegyzi az őrjárat időpontját és beírja hogy nem történt semmi említésre méltó

Ügyvezető költő a 21. században

Pál Dániel Levente második kötetét olvashatjuk ugyan szilnánkosra tört regénytörmelékként, én legszívesebben mégis portrékötetnek hívom.

Pál Dániel Levente korunk új irodalmi típusfiguráját rajzolja körül hosszabb-rövidebb szövegeivel, melyek a megszokott műnemi felosztásoktól mintha függetlenek lennének. Szigorúan nézve, találhatóak a kötetben lírai, prózai és drámai szövegek, ezek teljesen vegyesen helyezkednek el négy laza tematikai egységben.

Mindegyiket összefogja ás újraértelmezi azonban a könyv címe és az azzal azonos című, kötetindítő vers, amely önmagát a fenti okokból kényszerűen programadó szövegként olvastatja. Érdemes tehát neki külön figyelmet szentelnünk. Az Ügyvezető költő a 21. században című vers a kötet főhősének egy éjszakáját mutatja be. Az egyes szám első személyű hős neonfények és monitorok között éjszakázik, tiniportálok szlogenjét és klipek szinopszisát írja, cikkeket javítgat, szerződéstervezetekkel babrál, és fórumokhoz szól hozzá, azaz nyelvi kreativitását nem korlátozza az irodalom területére. Mindeközben speedezik, hogy bírja a gyűrődést. A vers csak dokumentál. Ha az egész kötet ilyen lenne, egy lírai Bret Easton Ellist harangoznék most be, de nem teszem, Ellis különben is a nyolcvanas-kilencvenes években volt menő, PDL pedig a 21. század költőjének szobrát farigcsálja, a további szövegekben a költő egyáltalán nem fél a személyességtől, így ennek a versnek a száraz dokumentarizmusa is gesztusértékű lesz. Mint ahogy gesztusértékű az ügyvezető költő univerzális, kreatív, az írást szabadpiaci viszonyok között hasznosító alakja, mert nem hányaveti módon hátat fordít, hanem inkább daccal szembefordul a máig élő romantikus, hölderlini toronyban köldökét néző félőrült-félalkoholista dekadens költőképpel. Hiszen olykor maga is játszik ezzel.

A kötet első minidráma-szerű dialógusában egy visszatérő szlogen hangzik el többször is: “Csak az a tiszta ember, akit bolondok vagy kurvák szeretnek” – ezt a mondatot talán már Baudelaire sem írta volna így le, a szerző is ironikus pozícióban veti föl: édesanyjának címzi egy párkapcsolatokról folytatott beszélgetésben, amit anyja ezzel zár le: “Ez nem trendi.”

PDL mintha nem is próbálna trendi lenni, verseiben olyan fogásokkal él, melyek abszolút kívül esnek napjaink paradigmáján: népies fogásokkal él (ugyan ironikusan, de most épp az irónia sem trendi): “Ránézek a ránézek a / hosszúnyelű késre”, máskor viszont jól alkalmazza az élőbeszédszerű lírát is (Telefonszex).

A párkapcsolati dialógusokban hasonlóan erős szerepet kap a testiség és a dekadencia. Maja, Szonyecska, csupa XIX. századi párizsi lokálba való név. Hisztérikus nők és rideg, macsó férfiak beszélgetnek. Felöltözött testek, lemeztelenítik egymást, nincsenek tekintettel semmire. A történetek elmennek akár a világháborús legendáriumokig (Kishúgunk), máskor pedig maiak, de a nők szinte mindig boszorkányok, a történetek pedig mágikusak, szűkszavúak és kegyetlenek. A szűkszavúság néha odáig megy, hogy egy laza (folyt. köv.)-vel elintézi az egyik legérdekesebb elbeszéléstöredéket  (Elefánt), amely egy már-már Lynchet idéző torzszülöttről szól, akinek minden vére a péniszébe áramlott, a teste pedig emiatt elsorvadt.

A szó legjobb értelmében érdekes szöveg a Nemes Z. Máriót és a hozzá viszonyuló kritikusokat rövid kis képekben felmutató Húsba töltött költő című tárcanovella, melyben minden olyan közhely elhangzik NZM költészete kapcsán, ami unalmas kritikákban és kocsmai beszélgetésekben elhangozhat: Petri, Taxidermia, megfilmesítés, paranoid kritikusfélelmek a konkurenciától.

Nemes Z. Márió felemlegetését megint csak gesztusértékűnek vélem, hiszen annak ellenére, hogy a szerző szinte minden lehetséges irodalmi pozíciót sorra vesz, a legjobban mégis akkor működnek szövegei, mikor erőteljesen és gátlástalanul ír a testről. A Telefonszex című szöveg: “Egyszer önkielégítés közben értettem meg / a férfi-nő kapcsolat lényegét” és az Öreg cukor (“Nejem fotel”) egyaránt a ledöntött tabuk botrányos nyelvén túl igyekszik a kapcsolatok önzéséről, nárcizmusáról, birtoklásról és tárgyiasításról érvényes módon beszélni; egy kötéltáncos precizitásával egyensúlyozik a közhelyek és az antiközhelyek között, a mindkettő feletti szédítő magasságban. Ez nem Nemes Z. embertelen testisége, ez inkább emberi, nagyon is emberi, és épp ezért lefegyverzi olvasóját, koncentráltan hat.

A kötet bemutatóján a szerző arról beszélt, tudatosan szerkesztette vegyes műfajúra, többregiszterűre a kötetet, hogy úgymond “mindenki találjon benne kedvére valót”. Ennek a szerkesztői elvnek előnyei és hátrányai vannak. Előnye, hogy a legkülönbözőbb olvasói elvárásoknak is megfelel, azaz a szerkesztői szándék valóban működik. Kétélű fegyver azonban a kötet plurális ‘saláta’-jellege: elkerülhetetlen az egyenetlen színvonal.

Az ügyvezető költő legnehezebben értelmezhető, és leggyengébb darabja az utolsó 4-5 vers. A párversek: a Mail és Re:mail szerelmi vallomásai és érzelmi túlfűtöttségei, József Attila-reminiszcenciái egyszerűen nem mondanak semmi olyat, amit ne mondtak volna már el sokan szinte ugyanígy. Az élet egy folyója pedig ugyanez: az életet allegorizáló folyó akármennyire is igyekszik bennemaradni a folyóképben és nem túlallegorizálni magát, hiányzik az olvasást élménnyé tevő ráismerés, nem szórakoztat, nem gyönyörködtet, nem izgat és sajnos ugyanez igaz az “Aludj, szerelmem szerelme” zárlatú újraírásra is: gyenge zárlat.

Pedig a címben és az indításban nagyot vállalt PDL, és vannak olyan pontok a kötetben, amelyek megfelelnek ennek a kihívásnak.

A szerző nem egy összetett, koncepciózus, paradigmaváltó kötetet szándékozott felmutatni, hanem fricskákat szórni a paradigmának és az azt pátyolgató kritikai elvárásoknak. Inkább egy hanyag, ámde következetes, paradox módon őszinte szereplírából és jól retorizált, irodalomelméletekre is reflektáló prózatöredékekből elnagyolt szövegportrét festett egy  anakronisztikusságában is nagyon mai kötettel. Mert épp erről szólna a mai, szilánkokra hullott YouTube/iPod-nyilvánosság: ne legyenek uralkodó hangok, mindenki találja meg a neki tetszőt és hallgassa, nézze, olvassa stb. Ezért került egymás mellé vers, drámatöredék és karcolat, ezért szólal meg hol a dekadens dac, hol a játékos irónia, hol az összetett, testet boncolgató agyonretorizáltság. Nem paradigmát vált tehát PDL, hanem bejelenti a paradigmák végét, és az Ügyvezető Költő eljövetelét, aki lejön az elefántcsonttoronyból és céget alapít, ezerféle teendője mellett ír, de nem roppan össze önnön nagysága alatt, sőt: jól szórakozik magán, és feltehetően rajtunk is. Legjobb, ha mi is vele szórakozunk.

Eredeti megjelenés: litera.hu

Bizarr játékok

Bizarr játékok

Bizarr játékok – Fiatal irodalomtörténészek fiatal írókról-költőkről

10 költő/író és 10 kritikus, akik közül nem egy maga is költő/író. Egyfelől szép párbeszédkísérlet ez a könyv, hiszen ki tudja, a pályatársról alkotott vélemény mikor válik inspiráló tényezővé az életműben. Másfelől ki tudja, ez a néhány 35 év alatti irodalmár nem rajzol-e ki olyan nemzedéki metszéspontokat, amelyeken érdemes elgondolkodni a fiatal irodalom és az irodalmi nyelv szerelmeseinek. Az itt megjelenő szövegek 2009-es JAK Tanulmányi napok előadásainak szerkesztett változatai. A könyv szeptembertől lesz a boltokban, ám letölthető a JAK honlapjáról is.

JAK+PRAE.HU, 2010. 152 oldal, 1.490 Ft


Kele Fodor Ákos: Textolátria

Kele Fodor Ákos: Textolátria

Kele Fodor Ákos: Textolátria

Kele Fodor Ákos képverseivel is, verseivel is bebizonyítja nekünk, hogy él az a régi költői hagyomány, amelyik komoly mesterségbeli tudást igényelt mindazoktól, akik arra a nagyon is ingoványos talajra tévednek, amit költészetnek nevezünk. A szóval, a mondattal, de mindenekelőtt a betűvel való foglalatosság a nagyfokú művészi érzékenység mellett szakmai kompetenciát is igényel, az ismereteknek olyan tárházát, ami nélkül könnyen zsákutcába juthat a fiatal, vagy éppen kevésbé fiatal szerző. Kele Fodor Ákos, munkái alapján ezt bizton állíthatjuk, olyan érzékeny és tehetséges alkotó, aki nem csupán meghódítani akarja, de magabiztosan ismeri is azt a territoriumot, ahova ezzel a kötetével belép.

A képversek, különösen azok időszámításunk előtti változatai, így például az ógörög Theokritosz munkái, vagy éppen Szenczi Molnár Albert és Moesch Lukács művei a 17. századból, mindig is – az esztétikai élményen túl – mágikus szerepet is betöltöttek. Egyetlen példa: a négyzet alakú képversnek – lásd Szenczi Molnár Cubus című munkáját – erő és egészség megőrző hatást tulajdonítottak. Ugyanakkor rejtvények is voltak ezek a művek, ami azt jelentette, hogy mintegy arra kívánják rávenni az egyes szerzők az olvasójukat, hogy ne lépjen túl olyan gyorsan egy-egy versen, hanem próbálja megfejteni, mint valamiféle titkot, az adott szöveg, betűkép, képvers rejtett üzenetét. A rejtvényszerű titkos üzenetre kézenfekvő és klasszikus példák lehetnek Balassi Bálint egyébként hagyományos formájú verseinek az akrosztichonjai, ezekben a költeményekben, mint tudjuk, a sorok kezdőbetűit is össze kell olvasni. Vagyis, mondja az ilyen jellegű alkotás szerzője, álljunk meg egy pillanatra a “rohanó világban”, és időzzünk el egy-egy mű esetében annak felfejtésével: ezzel is valamiféle meditációra, vagy éppen szellemi játékra invitálja az olvasót.

Kele Fodor Ákos a legjobb munkáiban szintén ezt teszi. Nem elsősorban avantgárd tehát – ez a jelző sokaknak eszébe juthat a “képvers” szó hallatán – hanem sokkal inkább annak a tudós-, mágikus- és rejtvényköltészetnek a megújítója, amely hagyomány mindig jelen volt az emberi kultúrában, amióta az írott szó létezéséről beszélhetünk. (Petőcz András ajánlása)

JAK+PRAE.HU, 2010. 70 oldal, 1.490 Ft


Ayhan Gökhan: Fotelapa

Ayhan Gökhan: Fotelapa

Ayhan Gökhan: Fotelapa

Apaszótár. Könnyű volna azt írni ennek a kötetnek a fülszövegébe, hogy Ayhan Gökhan versei az idegenség érzésének versei. Felületes és igazságtalan volna a Név idegenségét kiterjeszteni a versek világának idegenségérzésére. Az anyanyelv szavai is ugyanúgy képesek az idegenség és otthontalanság világát megteremteni a beszélő körül, mint egy idegen nyelv üzenete. Az anyanyelv szavai Ayhan Gökhan verseiben az Apa világát faggatják. A tragikusan eltűnő apát megidéző tárgyak, emlékek nevei az Apa neveivé válnak, mint az apafotel. Ismerős voltuk ellenére is idegen nevek és szavak ezek, hiszen az eltűnt apát idézik vissza az Apa számára idegen nyelvben. Pedig mégis az Apa ebben a kötetben minden hasonlat alapja. A kifejezés és a megfogalmazás keresése az Apa utáni nyomozás. Az Apa a nyelv eltűnő és megfoghatatlan voltáról tanúskodik. Az Apa az emlékekben van jelen, hiánya jelzi jelenlétét. A betegség neve, az intimitás hiánya, a szeretet elgondolhatatlansága: vagyis a nyelv elvesztése és megtalálása a kötet drámai tere. Egy erős, tárgyias, költői nyelv szól itt az apához. Apanyelv. (Borbély Szilárd ajánlása)

JAK+PRAE.HU, 2010. 84 oldal, 1.490 Ft


k.kabai lóránt: klór

k.kabai lóránt: klór

k.kabai lóránt: klór

Évtizedek óta hajtogatjuk, hogy a magyar líra nagy öröksége milyen nyűgözően hat az újonnan színre lépőkre, de ez a szólam igazán csak a kétezres években vált aktuálissá. Az irodalom mostanra vesztette el polgár(i elő)jogait, s akik a gyökeresen megváltozott közegben megszólalnak, az unalmas, tét nélküli epigonizmust csak a nyelv rendkívül kockázatos, radikális útkeresésével kerülhetik el. Ilyen fajta hang k.kabai lóránté, akinek az elmúlt években írt versei következetesen és egyre intenzívebben közvetítik ezt a nyelvi munkát. A nyelv kíméletlen vizsgálata persze a személyiség kíméletlen analízisével párosul. Öntetszelgés és önsajnálat nélküli líra az övé — épp így és ezért megrendítő, avíttasan merem írni: szívhez szóló. (Reményi József Tamás ajánlása)

JAK+PRAE.HU+SZOBA KIADÓ, Budapest-Miskolc. 126 oldal, 1667 Ft.