Archive for február, 2011


Prae az E-ről

Többek közt az internetes irodalmi trendekről, az élő Facebook-irodalomról és az e-könyvkiadásról beszélgetett Kálmán C. György, Bodó Balázs, Balogh Endre és Pál Dániel Levente a Prae E-számának bemutatóján a Műcsarnokban. Ebből a beszélgetésből hallhatnak részleteket a Litera Rádióban.

Reklámok

Pál Ferenc esszéje a galegókról és A pillangók nyelve c. prózaanatológiáról az Új Könyvpiac 26-27. oldalán… ide kattintva olvasható, aztán párat lapozni kell…

e-prae

e-Prae

A Prae 44. számbemutatóján Balogh Endre az elmúlt bő évtized jelentősebb internetes irodalmi trendjeiről, Kálmán C. György az élő Facebook-irodalomról beszél, Bodó Balázs hétszer átkozza el a magyar e-könyv-kiadást, Pál Dániel Levente pedig kísérletet tesz a jövő filológiájának meghatározására. Utánuk bemutatkozik a Hajtűkanyar: Tallér Edina, Palágyi Ildikó Brigitta, Somogyi Aranka, Zilahi Anna és Kupa Júlia.

Bemutató: Műcsarnok, 2011. február 16. szerda 19:00

***

Forradalmi változás vagy kellemes lábvíz? Attól még, hogy demokratikusabb lett a média, még nem lett sokkal több a valóban minőségi kritikaírással foglalkozó ember. (Balogh Endre)

Minden vágyam az, hogy a magyar kiadói ipar a jövő évtizedben is virágozzék, de nem érdemli meg az életet, ha megöli közben a szöveget. Márpedig az, hogy a teljes szöveg terjedésétől való félelmében a kiadók lehetetlenné teszik a szöveg részeinek terjedését, használatát, ezzel a következménnyel jár. (Bodó Balázs)

A közösségi oldalakon (és itt persze elsősorban a Facebookra gondolok) sokkal nagyobb eséllyel ütközünk irodalmi művekbe (vagy irodalmi művekről folyó diskurzusba, vagy a mű készülésének folyamatába), mint amúgy, a hálózaton kívül. (Kálmán C. György)

Ha a humán tudósok számára technikailag nem lesz megoldható a keletkezett digitális szövegtenger vizsgálata, akkor korunk, a digitális kor a középkorhoz hasonló „sötét” jelzőt kap majd – csak azért, mert az utókor számára hozzáférhetetlen lesz, csöndben marad. (Pál Dániel Levente)

A szám teljes tartalma itt olvasható.

(…)

A filológia digitális verziószámú szakaszának alapja tehát a médiumváltás, a korábbi papíralapú médiumról a digitális médiumra való áttérés. Ennek fő feltétele, hogy a kutatási anyag meg legyen digitális formában is, akár régi szövegek beszkennelt változata (az Országos Széchenyi Könyvtár például a Corvinákat 300 dpi-s TIFF formátumban RGB színrendszerben tárolja), akár bizonyos dokumentumokról készített digitális fotók, akár a bonyolultabb, szemantikus alapú keresőmotorok használatát is lehetővé tevő digitalizált szövegkorpuszok legyenek ezek. E fő feltétel teljesüléséhez két dologra van szükség: (1) olyan technikai (hardver) és informatikai (szoftver) háttérre, amely lehetővé teszi a digitalizálást, a digitális állomány rendszerezését és kiadását; (2) tömeges digitalizálásra (mass digitalisation). Ez a folyamat – tulajdonképpen a Philologia 1.0 alapfeltételeinek, a valaha keletkezett teljes szövegkorpusz megteremtése egy technikai szempontból új közeg rendszerében – a 90-es évek második felétől kezdve zajlik, Németországban például 1996, Magyarországon pedig 2003 óta az Országos Széchenyi Könyvtár felügyeletével, de ilyen a Projekt Gutenberg vagy a szerzői jogi botrányoktól hangos Google Books is.

(…)

A problematikát legjobban Manfred Thaller, a Kölni Egyetem professzora foglalta össze a fent említett edinburgh-i konferencián Is it more blessed to give than to receive? című előadásában.1 Kérdésfeltevése axiomatikusan kezel egy struktúraátrendeződést, amelyben a korábbi viszonyrendszerekhez képest a legszorosabb együttműködési háló a filológusok és az informatikusok között alakul ki – elég csak belegondolni az új médium kezeléséhez, karbantartásához és fejlesztéséhez a szükséges és elégséges feltételekbe. Két fő kérdést fogalmaz meg: (1) Vajon az informatikusok már kifejlesztettek mindent, amire nekünk, filológusoknak szükségünk van? (2) Vajon a filológusok (tágabban: humán tudományok képviselői) már kihasználják teljesen a számítástechnika kínálta lehetőségeket?

Retorikus kérdéseire rögtön két válasszal is szolgál. Az első választ intellektuálisnak nevezi: Vannak olyan dolgok, amelyekre nekünk, humán tudósoknak szükségünk van, és a számítástechnika még nem fejlesztette ki – a megoldás tehát: közös fejlesztés az igények szerint. A második, általa politikusnak nevezett válasz: Már megvan, amire szükségünk van, de a további közös munka mindenképpen értékes tapasztalatokkal fog szolgálni. S ha már közös fejlesztésről és közös munkáról beszél, akkor elgondolkodik azon a nem jelentéktelen ponton is, hogy az ilyen jellegű fejlesztésekben mi lehet a kölcsönös, azaz mit tudnak adni a humán tudósok vagy filológusok a számítástechnikai fejlesztésekért cserébe. Válasza egyszerűségében és a jelenlegi fejlesztési irányokat ismerve szinte magától értetődő és cáfolhatatlan: Az internet tökéletlen, strukturálatlan, ellenőrizhetetlen, kaotikus adathalmaz („imprecise, ambiguous, out-of-control DATA – that is the web”), melynek rendezéséhez, rendszerezéséhez, átláthatóvá tételéhez, azaz az egész káosz szemantikailag értékessé tételéhez a filológusok (és nyelvészek) több mint kétezer éves összegyűjtött, kiforrott tapasztalata és gondolkodása elengedhetetlen.

(…)

A teljes tanulmány a Prae 44. számában olvasható.