Archive for március, 2011


békakirály

József Attila halála előtt egy évvel írta a Szabad ötletek jegyzékét, ezt a megdöbbentően nyers és őszinte katatón monológot, amelyben summázza életét, sorra veszi az őt ért sérelmeket, és kétségbeesésében megátkozza mindazokat, akik őt megbántották. Akár önmagát is. Kegyetlen curriculum vitae ez, mely a szöveg színház előadásában József Attila néhány versével együtt szólal meg. Szójátékok, asszociációk a gondolat ritmusának megfelelve követik egymást a rádiószínházszerűen elhangzó szövegben, melyre a költő életéből kiemelt események, szimbólumok árnybábos játékban válaszolnak.

Rendező: Szántai Edina
Előadók: Alexics Rita, Pál Dániel Levente
Zenei közreműködő: Mizsei Zoltán
Külön köszönet: Balogh Lászlónak és Tóth Ilona Csillának

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk!

Helyszín: Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Stúdió

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A Könyvfesztivál idei vendége az Európai Unió, azaz 26 tagország és delegáltjaik, díszvendége Per Olov Enquist, svéd író lesz. A fesztivál újdonságai 2011-ben: ajánló katalógus az Új Könyvpiaccal, Budapest Fellowship könyvszakmai ösztöndíj indítása. Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján a magyar irodalmat Szvoren Edina képviseli. A könyvfesztivál idei internetes médiapartnere a prae.hu általános művészeti portál lesz.

Minden a Könyvfesztiválról ITT!

Facebook-csoport ITT!

 

 

“Mintha kézzel tépték volna ki a manduláját, úgy tépte ki a tanáruk a há hangot a beszédükből, hogy ne mondjanak a gé helyett hát, a grasziasz helyett hrasziaszt.”  Mert a spanyol, portugál és a galego nyelv között elég sok, elég nagy különbség van. Az öntudatok között is.

Nézelődöm a könyvesboltban, sorozatok állnak hegyekben: huszadik századi osztrák novellák, latin-amerikai novellák, indiai,  kínai, skandináv, lengyel, cseh, jaj, még német és orosz novellák is. Tengeren innen és túli írók válogatásai egyen-kötetekben. Az arculati egység nyomasztó is lehet.

A XX. századi galego próza üdítő kivétel, még akkor is, ha szerzői közül többen haltak, mint élnek. Van rendes címe is: A pillangók nyelve. Elképzelem, milyen lehet a pillangók nyelve, érteném-e. Nos, “a pillangók nyelve igazából egy cső, amely úgy van összetekerve, mint az óra rugója. Ha valamelyik virág odavonzza magához, a pillangó letekeri ezt a csövet, beledugja a kehelybe, és elkezdi vele kiszívni a nektárt. Ha belemártjuk a nedves ujjunkat a cukorba, – közben szinte már érezzük is az édes ízt a szánkban, ugye? Mintha az ujjbegy lenne a nyelvünk hegye, az ujjunk pedig a cső… Hát így működik a pillangók nyelve.”

A novella hőse Veréb, aki most kerül iskolába, és galego létére meggyőződése, hogy ezt a pillangószerű nyelvét majd kitépik. Mert galegoul beszél, a galegok pedig csak megtűrt, szégyenletes népek. “Mintha kézzel tépték volna ki a manduláját, úgy tépte ki a tanáruk a há hangot a beszédükből, hogy ne mondjanak a gé helyett hát, a grasziasz helyett hrasziaszt.” Mert a spanyol, portugál és a galego nyelv között elég sok, elég nagy különbség van. Az öntudatok között is. A galegok (magyarban galjégók, én is így hallottam a Zorroban) különleges helyen, elzártan, Spanyolország északnyugati részén élnek, Galícia autonóm közösségben. A terület, hasonlóan Baszkföldhöz és Katalóniához, nyelvi autonómiával rendelkezik. A pillangók nyelvével.

A kötethez Bánki Éva, a  középkori és portugál irodalom szakértője  írt bevezetőt. Részletes történelmi hátteret ad az előző századok galego irodalmáról, rávilágítva a hétköznapokra, és a mítoszt vegyítő írásmódra, mely a kötetben szereplő írók zömének sajátja. A könyvben tizenhárom szerző huszonnégy novellája és rövidprózája található. Cunqueriro és Ferrín, a két húzónév több írással szerepelnek a kötetben. Finom ecsetvonások, a vidéki emberek mindennapjai, szerelmi szálak – ez Cunqueriro receptje; Ferríné pedig, Bánki Éva szavaival, “sosem hallott, Isten háta mögötti falvak királylánya, parafrazeált kelta hős, lágy szívű, óriás szarvasbogarak – bizony Ferrínhez hangulat, és főleg érzék kell…”

A szövegekből néha előszivárog a galegok megvetése, önsajnálata, múlt iránti szeretete, ezek az adalékok azonban jobbá, ízesebbé teszik őket. Cunqueriro is ezt vallja: „A történeteknek, amiként a nőknek vagy a húsoknak, fűszeres pácra van szükségük.” Egyetértünk. Mind megesszük, még Leiras süteményét is, a hetvenedik oldalról. Találunk ott őszibaracklekvárt, meggydarabkákat pörkölt mandulával, fahéjas cukorral. Az egész kötet ilyen. Egyszerű történetek, pici finomságokkal.

A Prae e-számáról (irodalmi tendenciákról, Facebook-irodalomról, új szövegfelfogásról stb.) Turi Tímea készített velem interjút a BArtók Rádió Társalgó c. műsorába.

Itt érhető el — ameddig.

Prae soron következő irodalmi estjén, 2011. március 16-án, este 7 órától a Műcsarnokban H. Nagy Péter Protézisek című könyvét Nemes Z. Márió és L. Varga Péter Töréspontok című könyvét Németh Zoltán mutatja be. Közben a legjobb magyar pálinkákat kóstoljuk! Házigazda: Pál Dániel Levente. (Részletek itt…)


Vécsei Rita Andrea: Multidiszciplináris kalandozások (prae.hu, 11.03.29)

versmob 0411 [trailer]

Infó: http://www.versmob.hu/

„A galegók mindig vagy kópék, vagy humoros fickók, a kópéság pedig a műveletlenek humora, mint ahogy a humor a tanultak kópésága.” – tanít minket Az üvegszem – egy csontváz vallomásai című novella sírkert-szociológus csont-krónikása. A pillangók nyelve – XX. századi galego próza című antológia novellái dermesztő humorral, festői leírásokkal és érzékletes jellemábrázolással rajzolják körül Galícia tájait, lakóit és epikai hagyományát.

A koporsólakó elbeszélő csípős iróniával mond keserű ítéletet az élőkről. Mostanában meglehetősen sok embert temetnek ugyan, de biztosan nem a forradalom az oka, hanem talán járvány tizedeli a gyáva népeket. De lesújtóan vélekedik a csontváz-világról is, ahol jó hangulatú haláltánccal feledik az élet súlyát, ráadásul a spanyolt sem beszélik helyesen, hiszen gége nélkül képtelenség erős h-hangot ejteni. Aztán, a sírhantmemoár írója bevégezvén munkáját, mindent látó üvegszemét, jegyzetfüzetét és ceruzáját egy falusi templomkertben pihenő barátjának sírjába földeli.

A pillangók nyelve című, a XX. századi galego prózát bemutató antológia első novellája előrevetíti a kötet írásainak hangulatát, érinti, vázolja a többi novella problémakörét, tematikáját és megelőlegezi azok jellemző elbeszélés-technikáját is: az áradó mesélőkedvet, valamint a legendák, a szóbeszédek, a misztikum és a groteszk erőteljes jelenlétét. A holtak és élők világának elválaszthatatlansága, összeérése, a gyászos dolgok, amiken nevetünk, a kacagtató történetek, amikbe beleborzongunk; a falu és a város közötti feszültség, a finom önirónia vagy a festményszerű, plasztikusan rajzolt táj mind-mind markáns karakterjegyei az antológia írásainak.

A galegók eredetileg Galíciának, Spanyolország északnyugati csücskének, no meg a környező kisebb-nagyobb tartományoknak a lakói. Nyelvük hosszú évszázadokon át nem volt irodalmi nyelv. Egészen a XIX. századi nemzeti ébredés koráig a parasztok szájhagyományában őrződtek meg történeteik. Jelentős epikai tradíció híján – tudjuk meg Bánki Éva kötetbevezető tanulmányából – a romantika korában a galegók folklorisztikus, mitikus gyökereikhez fordultak. Bánki úgy véli, a közösség identitásának a művészet eszközével történő, dicsőséges virágkor-mítoszok páncélzatába öltöztetett megacélozása – akkor még – nem járt sikerrel. A galego próza XX. századi megújulását viszont éppen az ősök hőstetteinek, a régmúlt mítoszokkal teleszőtt világának művészi újraírása tette lehetővé.

Az antológia lapjain halott galego királynők árnya sétálgat az esőáztatta utcákon, a hallgatag pontemili férfi egy rég elhalálozott úrnak végez sajtófigyelést heti két pesoért, don Merlin pedig, aki egy messzi országban látta meg a napvilágot, jóllakottan és elégedetten tűnődik mirandai birtokán. A csodavárás és a babonás félelmek, a hiedelmek és a mindennapok világa legszebben Ramón Otero Pedrayo A szirén című elbeszélésében mosódik össze. A novella félkegyelműnek tartott főhőse, Don Leonardo napokra eltűnik szülőfalujából, hogy aztán csodálatos és rettegett zsákmánnyal, a tenger csodaszép szirénjével térjen vissza. Don Leonardo a szirén képében – a mítoszi világból, az ősi és hatalmas tenger habjai közül – a halászok és földművesek erkölcsnemesítőjét, összetartásuk és felemelkedésük szimbólumát hozza el övéi közé. A kis galego falucska lakói pedig elégedetten félik a hiedelemvilágukból a mindennapjaik részévé váló csengő hangú, kacér szirént.

Pedrayo prózája körbevezet minket Galícia tájain. A sodró lendületű elbeszélővel a környék templomaiba, bíróságaira pillanthatunk be, földeken, szalonokban, ivókban időzhetünk. Mintha egy harsány színű, mozgalmas olajfestményt „olvasnánk”. A képszerűség egyébként a kötet több elbeszélésére is jellemző. Cunqueiro Amadeo de Sabres című története groteszk, füttyögő használati tárgyaival (pl. esernyő, facipő, kanál) hangulatában leginkább egy Magritte-képhez hasonlítható, Cunqueiro Merlin udvara című novelláját olvasva Velasquez portréi, a Yoana de Castro keresztülmegy a Quintanán szürreális szellemjárásáról pedig Dalí vásznai juthatnak eszünkbe. Xosé Luís Méndez Ferrín A meggyilkolt festmény című, két fiatal művész által megfestett, életre keltett, majd meggyilkolt gyengeelméjű teremtmény történetét elbeszélő novellája pedig nemcsak Oscar Wilde Dorian Gray-jét idézi, hanem olajszagú, kályha-melegFrankenstein-adaptációnak is tekinthető.

Az antológia elbeszéléseiben közös továbbá a történetmesélés vágya, az áradó mesélőkedv is. A szerzők gyakran narrációs cselekhez folyamodnak. A már említett Castelao-novellában egy sírásó találja meg a történetet elbeszélő csontváz vallomásait, a mesélő csak közreadja őket, illetve tulajdonába kerülésének körülményeit ismerteti. Merlin udvaráról Cunqueiro-nál a lovagi próza hagyományaival ellentétesen nem egy fényes páncélú, magas rangú úr, hanem don Merlin cselédje készít feljegyzéseket. Szintén Cunqueiro-nál egy másik történetben a Merlin udvarát felkereső vándor-mágus, Elimas veszi át a szót. Szindbád pedig olyan átéléssel, olyan színesen tudja elbeszélni a vele megesett kalandokat, hogy egy kasmíri uraság arra kéri, menjen el vele a vakon születettek negyedébe, és írja le a világtalanoknak a napvilágot.

Galíciában – úgy tűnik – mindenkinek vannak színes történetei, amelyeket szívesen megoszt asztaltársaságával, vendéglátóival, barátaival. Xosé Luís Méndez Ferrín Lorelai című elbeszélésének idős fogadósasszonya „akkor a legboldogabb, mikor vég nélkül mesélhet az elmúlt időkről.” Fontosabb kérdés viszont, hogy ki milyen nyelven, milyen nyelvjárásban szólal meg. Manuel Rivas A pillangók nyelve című novellájának elbeszélője a galego dialektust száműzni próbáló oktatásra úgy emlékszik vissza, „mintha kézzel tépték volna ki a manduláját, úgy tépte ki a tanáruk a há hangot a beszédükből, hogy ne mondjanak a gé helyett há-t, a grasziasz helyett hrasziasz-t.” Castelao Merlin asszonya – a távolról jött doňa Ginebra – régóta Mirandában él ugyan, de „néha-néha megbicsaklott beszédében, ha galegóul szólt.” A tárgyait előbb fütyülni, majd beszélni halló don Amadeo de Sabres kanala egy santiago-i kiskocsmában „ékes kasztíliai nyelven beszélt.” A legkülönösebb történet azonban minden bizonnyal annak a vadásznak az esete, aki álmában előbb (a városi szokásnak megfelelően spanyol akcentussal válaszoló) kutyájával, majd vadnyulakkal és özvegy pisztrángokkal állt szóba.

A kötet erénye, hogy szűk 160 oldalon sikerül felvillantania a XX. századi galego próza esztétikai és elbeszélés-technikai gazdagságát, meghozva ezzel a kedvet a galíciai próza olvasásához. Adósunk marad viszont egy alapos utószóval, amely taglalná egyrészről a kötet válogatási szempontjait, másfelől rövid helyzetjelentést adhatna a XX. századi galego próza jelentőségéről. Szívesen olvastam volna pár sort a galego irodalom jelen állapotáról, a kötetben olvasható szerzők recepciójáról is, valamint örömmel láttam volna az alkotók részletesebb, de legalábbis közel azonos hosszúságú ismertetését. Van olyan író ugyanis, akiről a kötet végén mindössze egy sort olvashatunk, Ramón Otero Pedrayo pedig nem csak az életrajzok közül, de a belső borító felsorolásából is lemaradt. Továbbá a világirodalmi tájékozódás szempontjából is segítségül szolgált volna, ha az eredeti cím és a fordító neve mellett a novella megjelenésének évét is feltüntetik a kötetben. Az antológia azonban apró hibái ellenére is fontos, hiánypótló kiadvány és élvezetes olvasmány. Elbeszélései közeli rokonságban állnak a mágikus realizmussal, a čapeki groteszkkel és a gogoli novellisztikával is. „A történeteknek – állítja Cunqueiro –, amiként a nőknek vagy húsoknak is, fűszeres pácra van szükségük.” A kötetet olvasva jól esik megízlelni a galego kispróza ízét. Bízzunk benne, hogy egy teljesebb, hosszabb válogatással a közeljövőben jól is lakhatunk.

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza, Bp., PRAE.HU, 2010.

Forrás: KULTer.hu

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza (szerk. Pál Dániel Levente, ford. Bata Péter, Gergely Veronika, Jablontzay Katinka, Kovács Lenke, Szelényi Zsolt). Budapest, PRAE.HU Kft., 2010.

Az átlag magyar olvasó nem, vagy csak viszonylag ritkán találkozik spanyol, portugál irodalommal, ennél is ritkábban specifikusan galíciaival. Bánki Éva a kötet kísérőtanulmányában a galegokról mit sem tudó olvasót a magyar kultúrával érzékletes párhuzamokat vonva vezeti be a középkorban született, javarészt Artur-mondakört feldolgozó, majd a XIX. században újra felvirágzó irodalmi hagyományba.  A magyar kulturális identitást oly nagyban meghatározó személyek példáin keresztül– mint Zrínyi, Arany és Petőfi – a galego kultúra és történelem a szemléletes hasonlóságok révén könnyebben hozzáférhetővé válik a magyar olvasóközönség számára is. Az „idegenség” érzését így leküzdve, izgalmas olvasmányélmény elébe néz, aki arra szánta el magát, hogy megismerkedjen A pillangók nyelvével.

A Manuel Rivas novellájának címét viselő antológia huszonhárom rövidprózát tartalmaz, tizenhárom galego szerző tollából. Kiemelni közülük egyet is nehéz feladat lenne, de nem is érdemes; egyenletesen kellemes olvasmány. A kezdő szöveg, Castelao Üvegszeme magasra téve a mércét (személyes kedvencem a kötetből) ablakot nyit a latin irodalom kapcsán oly sokat emlegetett mágikus realizmusra. A színvonal később sem hagy alább: a borzongni vágyó, a groteszkre éhes, de a szellemes humort kedvelő olvasó sem marad kielégítetlenül. A nyitó tanulmányban elővezetett fő témakör – a Merlint és Arturt övező mondavilág –korántsem fedi le a galego prózairodalom teljes tematikus horizontját: a klasszikus irodalmi toposzokkal dolgozó, hispániaikulturális közegbe pozícionált szövegek a XX. századi modernség minden frissességét és dinamizmusát magukon hordozzák.

A kötet retrospektív narrációs technikával dolgozó szövegei helyenként a mesemondás aktusát idézik meg. A szövegbeli elbeszélők gyakran „gazdájukról”, „urukról” mesélnek, az alattvaló, a szolga beszélői pozíciójából.A galego lét azonban nem csak a társadalmi hierarchia szempontjából tematizálódik, hanem a nyelviség kérdésére is komoly hangsúly helyeződik. A „g” betű ejtésének elkülönböződése a spanyol és a galego nyelvben szimbolikus értelemmel ruházódik fel: „Az már inkább zavart ezzel a társasággal kapcsolatban, hogy nem voltak hajlandók megszólalni galegóul, noha tudták, hogy a csontvázak nem képesek helyesen beszélni spanyolul – ezen nincs mit csodálkozni: gége nélkül nem lehet erős »h« hangot ejteni.” ill. „Apám szörnyű kínzásról mesélt: mintha kézzel tépték volna ki a manduláját, úgy tépte ki a tanáruk a há hangot a beszédükből, hogy ne mondjanak gé helyett hát, a grasziasz helyett hrasziaszt.” (A magyar irodalom területén ugyanezt a jelenséget – a nyelv szimbólummá válását – ábrázolja Illyés Gyula a Puszták népe záró jelenetében: „Nem áff, hanem eff.”) A galegók szempontjából kikerülhetetlen a kisebbségi lét kérdése, ám ez az antológiában szereplő novellák egyikében sem tematizálódik expliciten. Tragikus dimenziók nélkül, csak mint körülmény, mint index  ábrázolódik a szociális közeg, az alá-fölérendeltségi viszonyrendszer. Nem a kisebbségi lét az, ami meghatározza a szövegeket. Nem extrovertált, neurotikus hangon szólalnak meg ezek a szerzők, itt nyoma sincs az elnyomottak fojtott agressziójának. Kedves történetek ezek. A romantika világából eredeztethető csodálatos színezetű, mesebeli elemek, az állatszereplők, a tanulsággal záródó történetek mind-mind szerves részeit képezik a kötetben szereplő novelláknak, de van itt még táncoló csontváz, kommunista forradalmár, gyermekgyilkos szerelmesek, csodás mosolyú hercegnő, elátkozott sajt…

A novellák gördülékeny nyelve magáért beszél, mely a fiatal fordítógárda munkáját is dicséri. Azonban ha mégis kedvünk támadna keresgélni azt a bizonyos csomót a kákán, azt talán ott találhatnánk meg, ahol a szöveg véget ér. Vagyis ahol nem folytatódik tovább. A szavak teremtő ereje olyannyira erős, hogy maradnánk még egy kicsit abban a másik, fiktív világban – ehelyett –, de a szöveg kérlelhetetlenül véget ér, hiába vágynánk éppen ott kezdeni el az olvasást.

A pillangók nyelveszerencsés címválasztás, ugyanis ebben az antológiában valóban röpke, könnyed és színes szövegeket találunk, melyek felderítik kedélyünket. A könyv végére érve jóleső megelégedéssel dőlhetünk hátra, mondván: szép volt.

Eredeti megjelenés: Újnautilus – Irodalmi és kulturális portál

 

GODOT Irodalmi Estek 53.

Mennyire lehet összeegyeztetni a munkát az alkotással, mennyiben rá van kényszerítve az ember, hogy a hivatásán kívül mással is foglalkozzon és ez hogyan épül be a hétköznapjaiba? Mennyire befolyásolja vagy teszi tönkre az alkotási folyamatot az ügyvezetés, egy másik kötelező munkafolyamat? A kenyérkereseti foglalkozás, ha nem azonos a kötői, írói tevényekséggel, ad-e lehetőséget és időt az alkotásra? Vannak esetek amikor termékenyítőleg hat, mert kitekintést nyújthat más világok felé? Pál Dániel Levente: Ügyvezető költő a 21. században című verseskötete ezt a témát feszegeti.

Beszélget, felolvas: Csobánka Zsuzsa, Kukorelly Endre, Pál Dániel Levente

Moderátor: Berka Attila

2011. március  9. 18.00. (szerda) Fogasház, Akácfa utca 51.


Vécsei Rita Andrea: Így él a költő – ebből kettő együtt (prae.hu, 11.03.16)

2011. március 8-án Képes Gábor meghívására egy előadást tartottam az ELTE BTK Informatika Tanszékén (a Bölcsészettudományi informatika minor Tartalomfejlesztés 2.: Irodalomtudományi informatika kurzusán) többek között a filológia három szakaszáról, a kiberfilológia működéséről, a (közel)jövő filológusának eszköztáráról, a (közel)jövő filológusának lehetséges, de inkább nagyon hamar szükséges képzéséről és a szöveg/internet alapstruktúráiról, ezek egymásra épülő világáról.