Archive for február, 2012


A test szabad

„Hívhatlak?” „Ráérsz?” „Küldöm a számom.”
„Nálad alhatok?” „Hívj, hívj, hívj!” „Hallom,
mi történt.” „Várlak.” „Szabad az estéd?”
„Hi, akarod egy istennő testét?”
„Sajnálom, felejtsünk együtt.” „Régen
vártam erre.” „Kire gondolsz éppen?”
„Küldök egy fotót.” „Kívánlak.” „Tetszem?”
„Mért nem veszed fel?” „Hé, mással fekszem
akkor le ma este.” „Magányos vagy?”
„Nincsen pasim.” „Nedves vagyok.” „Ne hagyj
egyedül.” „Járni én sem akarok.”
„Ma?” „Tudom, hogy te is azt akarod.”
„Ne légy félénk kisfiú!” „Várjalak?”
A test szabad. A legyek rajzanak.

Reklámok

A testem átverejtékezte
az elmúlt éjszakát,
vagy négyszer ruhát cseréltem,
mit mondhatnék,
izzadós típus vagyok.

Ha átjössz, féltelek,
szilánkba ne lépj,
ha körülöttem mezitláb,
s ha mellém fekszel,
fel ne sértselek.

Elfekszem itt,
törött üveggel sem álmodom,
veled sem, bárki légy,
csak azt kalkulálom,
hogy nyolcvan kilóban
mennyi víz lakik.

Bárki vagy, inkább maradj
nálam vagy valahol nem itt,
egyszerre mindkettőt
még én sem kérhetem.

Éjszaka volt, természetesen,
órákig elvoltam azzal,
és nem csak a gondolattal,
hogy kiszedjem helyéről,
mert felesleges.

Elröppent az idő, felettem,
észre se vettem,
kiálltam az első tompa fénybe,
és széles ívben, a negyedikről,
lehajítottam, nem kell.

Az ismerős kurvák azonnal
guggolva köré telepedtek,
pislogtak felfelé, szívükben hála,
és tépték belőle, vitték magukkal
a benne elmentett éveket.

 „Nem válságok vannak, hanem számtalan folyamat zajlik egymás mellett, amelyeknek megvan a maguk emelkedése, ereszkedése, kiszámíthatatlansága és felismerhetősége, azaz mindenfajta tulajdonságai.” Pál Dániel Leventével a Prae táblagépekre és okostelefonokra optimalizált verziójáról Kozák Ignác Tibor beszélgetett.         

Miért kell egy művészeti, főként irodalmi folyóiratot táblagépre úgymond átírni?

Mielőtt válaszolnék, szeretnék egy-két dolgot rendbe tenni. Eddig nem igazán választottuk külön a ‘prae’ különböző tevékenységeit. Beszélgetések során sokszor majdnem „cégbemutatót” kellett, kell tartanunk, hogy melyik médium micsoda, ki hol szerkeszt, ki hová ír – főleg azért, mert sok az átfedés. Van tehát a Prae című print irodalmi folyóirat, 1999 óta megjelenik negyedévente, benne szépirodalom és komolyabb elméleti-kritikai szövegek. Van egy kis könyvkiadónk PRAE.HU néven, ez egyben a webfejlesztéssel és kommunikációval foglalkozó cégünk is, ami már több kulturális-művészeti-tudományos projekt mögé is állt. És van a prae.hu általános művészeti portál 2006 óta, ahol a hét rovat (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film és gyerek) rengeteg ajánlott programja, híre és cikke hétről hétre – egyre több külföldi kitekintéssel – bemutatja, mi történik a művészeti életben, illetve lehetőségeinkhez képest megpróbáljuk követni a webkettes trendeket, ilyen például a blogmotorunk vagy közösségi funkciókkal is bíró portfólió-hálózatunk. A táblamagazin a portál anyagaira, tartalmára – azaz csak hetedrészben irodalomra – épül.

Visszatérve a kérdésedhez… Miután egy ismerősnek köszönhetően leültem az Opinion Leaders vezetőjével, Dén Mátyás Andrással, akinek a fejéből kipattant ennek a szervezetileg független és tartalmilag nagyon különböző médiumokat összefogó és tabletre transzformálva megjelenítő Táblamagazin lapcsalád (http://tablamagazin.hu/) ötlete, elkezdtem azon gondolkozni, hogy a művészeti életből, vagy általánosabban a kultúrából mi lehet érdekes, érdekes-e egyáltalán valami azoknak az olvasóknak, akik például a Szülők Lapja, a Rita Konyhája, a Betegszoba vagy egy autós-motoros magazin felől érkeznek a közös kínálathoz. Izgalmas kérdés, nincs rá jó válasz. Miért? Mert nincs igazán átfogó háttértanulmány. Magyarországon, de még szerte a világban is annyira új ez a piac, ez a felület, hogy csak találgatni lehet, néhány amerikai kutatásra alapozva. Olyan hatalmas cégek, mint például a Google is csak most kezdik felfedezni ezt a világot.  Aki ebbe belekezd vagy már belekezdett, az felderítő, az fogja a többiek előtt kitaposni az utat.

Ahogy egy évtizeddel ezelőtt mindenki, ide értve az irodalmi életet is, elkezdte felfedezni az online világot, elkezdte megválaszolni – jól, jobban vagy legalább valahogy – az interneten való megjelenés és jelenlét kérdéseit, úgy most ez, a táblagépekre és okostelefonokra épülő paradigmaváltás vette kezdetét. Ha sikerül jól kitalálnunk vagy ráhibáznunk, hogyan fogja meg egy könyvkritika vagy irodalmi szöveg, sőt egy vers a „táblásokat”, akkor nyert ügyünk van. Akkor kitárul és izgalmas lesz ez a világ, a művészetek és az irodalom világa egy technikai protézisekkel telezsúfolt korban, végeredményben újra megtalálja az őt megillető fontos helyét.

Mitől más a táblagépre optimalizált anyag, mint ami a prae.hu-n megjelenik? A kéthetente frissülő anyagot hogyan kell kiválogatni? Ki szerkeszti ezt az anyagot? Ki a felelős érte?

Egy-egy táblamagazinunk egyelőre egy válogatás a prae.hu-n megjelent anyagokból. A megjelenés előtt kérek egy ajánlást a rovatvezetőktől, szerintük a rovatukból mi kerüljön bele, melyik szövegnek van hosszabb távon és „kifelé” is aktualitása, megbeszéljük a szempontokat, preferenciákat, válogatunk – hiszen egy más olvasói réteget célzunk meg. Ezt egészítem ki plusz fotókkal és szépirodalmi szövegekkel, majd sor kerül a tördelésre, ahol a magazinos külcsíny kerül előtérbe: minél több illusztráció, minél hangulatosabb, vonzóbb oldalak.

Miben különbözik a táblamagazin szerkesztése a nagy online felületétől? Milyen programok tudását igényli? Mennyi munka összeállítani a prae.hu kiválogatott anyagaiból?

A prae.hu-t annak idején úgy terveztük, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, azok is könnyen megtanulják, akik nem éreznek különösebb vágyat informatikai ismereteik fejlesztésére. Abban különbözünk a legtöbb (hasonló profilú) online tartalomszolgáltatótól, hogy nálunk a szerző tölti, szerkeszti fel a cikkét: ő tördeli, ő illeszt be képeket vagy videókat. A cikk így kerül be egy átfogó tartalomkezelő rendszerbe (CMS), majd kölünböző rosták után az olvasók elé. Ez pár éve unikum, újdonság volt itthon, ma már talán nem az, arról nem is beszélve, hogy elavult a motorunk, nagyon érik a megújulás, újratervezés. A legfontosabb mégsem a technikai háttér, hanem az egész filozófiája, ami egy szükséges minimális hierarchikus rendszerrel együtt a lehető leginkább a hálózatos szerkesztőség és szerkesztőségi munka felé mutat. Zárójelben jegyzem meg, hogy azok a szerkesztőségek – legyen szó belpolitikai portálról, sportújságról vagy akár irodalmi folyóiratról – fogják túlélni a jelenlegi és érkező „válságokat”, akik felépítésükben, szerveződésükben minél jobban meg tudják majd valósítani az arculatukhoz passzoló hálózatos modellt.

A táblamagazin szerkesztése ennél egyszerűbb, aminek egyik, kisebb része a kész anyagból dolgozás – egy-egy szám néhány nap munka, hétfőtől a csütörtöki megjelenésig –, másik része az Opinion Leaders nagyon jól kitalált rendszere, ami szintén egyfajta hálózatmodellre épül: a különböző szerkesztőségek, tematikák és olvasói közösségek mint hálózatok ebben a nagyobb hálózatban csomópontok lesznek, köztük minél több kapcsolattal, összeköttetéssel. Ez persze így, ebben a formájában spanyolviasz, amióta tudatosan épülnek a lapcsaládok vagy médiabirodalmak, elkerülhetetlen, sőt kívánatos a hálózatosság valamilyen egyszerű vagy végtelenül komplex algoritmusokra épülő, irányított vagy organikusan alakuló jelenléte.

Ami mégis újjá teszi a Táblamagazint, az a felület, az új szöveg- és információhordozó médium, az új olvasási technikák megjelenése, amiről már beszéltem fentebb. Hasonlítsd csak össze a Digitalstand lapcsaládjával: ott nem történik más, mint egy újságárusoknál is kapható nyomtatott lap digitális megjelentetése, ráadásul előfizetéses rendszerben. Velük ellentétben itt új felület jön létre, új megjelenés – ennek minden előnyével együtt –, ráadásul ingyenesen, és hétről hétre fejlesztve. Az első számok minimálisan egyedi template-jének karakterizálása – ami a gyors és szép megjelenés alapja – és az applikációk fejlesztése mellett – ami a felhasználók, az olvasók dolgát teszi egyszerűbbé, sokrétűbbé – a tartalom minőségének fenntartása és a szimbiózisok, kapcsolódási pontok feltárása a legfontosabb irány.

Az online újságírás, a digitális szövegalkotás következő fejezetének alapegysége – jelenleg nem látok innovatívabb vagy izgalmasabb, és egyben könnyebben elsajátítható programot – olyasmi lesz, mint amit a flash-alapú Prezi tud (Példa no.1.; Példa no.2.). Egy ilyen prezentáció alapú vagy jellegű szöveg egyszerre lesz szöveg – lezárhatóan és más szövegek hálózatában – és egyszerre lesz egyfajta, egyedi zoomolásnak köszönhetően logikai rendszer, ami még a kevésbé tehetséges szövegalkotók vagy kevésbé sikerült cikkek esetében is végig fenntartja majd a figyelmet. Képzelj csak el egy irodalmi szöveget, vagy még inkább egy képekre és filmrészletekre vagy zenére utaló kritikát így, vagy egy receptet: mész lépésről lépésre, követed a szakács vagy a szerző logikáját, majd zoom, és összeáll a kép, megjelenik az egész, kész az étel – egyszerre a monitoron és gőzölögve az asztalon.

Ezzel ellentétben, vagy inkább ezzel párhuzamosan a tablet és okostelefon és az ezeken a felületeken megjelenő anyagok a HTML5 felé mennek majd el (Példa no.1.; Példa no.2.; és egy ad), aminek technikai okai mellett – pl. az Apple termékeire nem kerülnek Adobe alkalmazások, vagy maga az érintőképernyő – fontos része lesz, hogy szinte gyökereiben átalakul majd az írás, a szöveg létrehozása, a tartalom megjelenítése és az olvasás technikái. És akkor még a különböző szintű interakciókról, a kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) végtelen lehetőségeiről vagy egy adott fizikai helyhez társított tartalomról (Location Based Content) (Példa no. 1.; Példa no. 2.; Példa no. 3.), és a szöveg(ek) vagy az irodalom ilyen esetleges útkereséseiről nem is beszéltünk…

Visszatérve a jövőből, mi most csak annyit szeretnénk, hogy az ötleteink minél több mediális közegben, a print folyóirattól az online portálon át a táblamagazinig megjelenhessenek, a szerkesztés során kipróbálhassunk sok technikát, irányt és gondolkodásmódot, aminek jövőjét az anyagi korlátaink szorítását kicsit elfelejtve arra képzeljük el, hogy szerkesztőségként minél jobban tudjunk együtt gondolkodni, együtt dolgozni, szimbiózisokat kialakítani olyan cégekkel – amilyen az Opinion Leaders is –, akik a technikai innováció következő lépcsőfokában hisznek, vagy már ott is vannak.

Válaszodban azt érzékelem, hiszel ebben a formátumban, de például a gazdasági válság okozta további forrásszűkülés közepette milyen lehetőségeket látsz mint kiadónál és tartalomszolgáltató cégnél dolgozó, az ingyenesen elérhető tartalmakban?

A gazdasági válságok szerkezetéhez nem értek, nem is fogok, különösebben nem is akarok. Annyit azért látok ebből – a személyes és céges érintettségen túl –, hogy egy „válság” kevésbé jelenti a dolgok, folyamatok végét, mint amennyire az átrendeződését, vagy valamilyen új helyzethez való alkalmazkodás szükségességét. Ezt persze fel kell ismerni, a jó kérdéseket kell feltenni, és az ezekre adható jó sejtések, válaszok felé elindulni. Vannak, akik bármennyire jól csinálják, amit csinálnak egy viszonylagos nyugalmi vagy a források bőségét tekintve jólétibb szakaszban, de az ilyen – jobb szó híján – válságmenedzsmenthez, az átalakuláshoz-átalakításhoz nincs tehetségük, ők megszűnnek, vegetálni kezdenek, szorítanak a nadrágszíjon, csökkentik a mennyiséget a minőség stabilizálására hivatkozva (pl. oldalszámcsökkenés, ritkább frissülés), a színes képeket fekete-fehérre cserélik, satöbbi, mert nincs ennél jobb válaszuk. Pedig vannak ennél, ezeknél jobb válaszok, például az előbb két vonatkozásában is említett hálózatosságra épülő szervezeti modellek, amelyekben az esetleg fenntarthatatlan csomópontok ideiglenes vagy végleges kikapcsolása nem a koporsóhoz, hanem egy belső hangsúlyáthelyeződéshez visz közelebb – ami pedig előhozhat addig rejtett összefüggéseket, irányokat, súlyozást vagy kreatív és innovatív dimenziókat is.

Az is egy jó kérdés lehet, hogy minek van válsága éppen? A világgazdaságnak? A nemzetgazdaságnak? Az ország moráljának, ahogy mostanában is – meg szinte mindig – az értelmiség egy része látványosan megéli? A médiacirkusz “mindig van lejjebb” fejlődési iránya és az oktatás különböző szintjeinek minőségromlása miatt az egyetemes és kevésbé egyetemes kultúrának? Az írásnak és a szövegnek a vizualitással szemben? A nyomtatott sajtónak az online terjedése miatt? Mindennek egyszerre? Vagy hogy is van ez? A pásztorlegény hány percenként kiált hány farkast? Vagy mindez nem igaz, nem így igaz, és máshogy kellene ehhez az egészhez nyúlni, erről az egészről gondolkodni? Nem válságok vannak, hanem számtalan folyamat zajlik egymás mellett, amelyeknek megvan a maguk emelkedése, ereszkeséde, kiszámíthatatlansága és felismerhetősége, azaz mindenfajta tulajdonságai. És ha ezeket nem tragédiaként éled meg, hanem ezekhez alkalmazkodsz, akkor életben maradsz, ráadásul fejlődsz – hiszen mi más erősítene, mint ami gondolkodásra késztet vagy kényszerít.

Ebben a kontextusban, ha most a válság fogalma szerint konstruáljuk a kontextust – de nézhetjük akár minden kontextus nélkül is – az ingyenes és fizetős tartalmak jelenléte kiegészíti egymást, és mindig is ki fogja. Itt két filozófia, két szemlélet, két világkép idézőjeles harcáról lehet beszélni, és mindkettőnek megvannak a maga nagy hatású prófétái, fáklyahordozói. Ebben a történetben mindenki állást foglal, aki tartalomszolgáltató, aki médiumot működtet, vagy médiumot akar majdan létrehozni, ez elkerülhetetlen, és ezen nincs is mit magyarázni, talán csak egy lábjegyzetet hozzáilleszteni: ha több médiumod van, akkor több a lehetőséged mégsem állást foglalni, akkor lehetsz egyszerre fizetős és ingyenes, ahogy a népmesei lány is egyszerre meztelen és nem meztelen.

Itt lehet én is ismétlek, de inkább arra gondoltam, hogy nem jelenti-e a nyomtatott Prae végét az, hogy többen és több formátumban olvassák az internetes tartalmakat, inkább ott keresik a prae.hu-t? Ami egyben a kapacitást is elszívhatja a nyomtatott verzió elől. Sőt a támogatásokból az érezhető, hogy lassan az irodalmi folyóiratokat inkább web felé terelik a pályázati támogatások (is)?  

Ez már akkor felmerült, amikor elkezdtük tervezni, elindítottuk a prae.hu-t. Öt év tapasztalata az, hogy nem, nem jelenti a nyomtatott Prae végét az online médium, sem a tabletes formátum. Más a nyelv, elkülönbözőek a témák, más a tartalom, mások a műfajok, a megjelenítés. És nagyrészt más a cél- és olvasóközönség. A brand egy, ami különböző irányokból behoz egy csomó nyitott embert, más projektjeinkre is potenciálisan nyitott embert, ezzel csak nyerhetünk… Ha valami a végét jelenti majd, annak más oka lesz. Mi is nagyrészt ki vagyunk szolgáltatva a támogatásoknak, függünk a beadott pályázataink sikerétől – de most nem akarok jóslatokba bocsátkozni, vagy hangot adni a félelmeimnek.

Hogy látod a pdf formátumot mennyire látod elfogadottnak ma, amikor a megosztott dokumentumok virágázását éljük? Egy válaszodban utaltál arra, hogy közösségi és megosztott szerkesztés milyen fontos lett, ez a „régi” formátum megfelel-e majd az elektronikus író/olvasói trendeknek?

Ha nagyon le akarom egyszerüsíteni, akkor a PDF (’Portable Document Format’) mint formátum csak egy keret, egy váz a szöveg körül, a szöveg, a tartalom megjelenítésének egyik lehetséges módja. „Nagy múlttal” bír, de korántsem régi a szó ósdi, maradi, meghaladott értelmében. Sok lehetőség van benne, és jelentős alkalmazkodási potenciál. Mindent tudhat, amit ma egy (szöveg)felületnek tudnia kell, és technikailag is agyon lehet terhelni, hiszen mindent el is bír. A PDF egy hibrid technológia, aminek egyik legfontosabb sajátsága az integráció, a kombinációk széles palettája: beilleszthetők képek, videók, flash, különböző scriptek, HTML 5 (stb.), és telerakható hyperlinkekkel, azaz más tartalmak aktív hálózatába illeszthető, ami talán az internet és az általa formálódó íráskultúra és -technikák egyik legfontosabb eredménye. Nem utolsó sorban szép is, lehet önmagán túlmutató esztétikai dimenziója, jellemezhetősége is, mint egy nyomtatott kiadványnak, például egy könyvnek – úgy, ahogy a készítője eltervezte és lezárta.

Ez utóbbi, a lezárás aktusa az a tulajdonsága, ami egyre inkább növeli az értékét. Amikor minden változik, minden változtatható, felülírható – nézz csak meg például egy Wikipedia-szócikket, de akár egy ismerősöd Facebook üzenőfalát is az utólagos arckarbantartások előtt és után –, minden egyfajta digitális palimpszeszt, ahol egyre inkább előtérbe kerül a különböző cloud technológiáknak köszönhetően a közösség, és egyre inkább felszámolódik az egyén, az egyéni munka és teljesítmény – és e mögött a név és identitás –, akkor a PDF és a különböző e-könyv formátumok ennek a lezárhatóságnak köszönhetően még mindig jobban őrzi és fogja őrizni az egyént, a készítő(k) keze nyomát és szándékait (és ezek szerzői jogi vonatkozásait is), olyan klasszikus szövegfogalmakat sem kizárva, mint amilyen például a tipográfia vagy ennek egyik alapegysége, a sor.

Te mit olvastál a netről hosszabb szöveget, tanulmányt utoljára? Van e-könyv olvasó a családban?

Legutóbb Rudy Rucker The Five Levels of Mathematical Reality című könyvét kezdtem el monitoron, illetve tableten olvasni, de a PhD-m szinte valamennyi szövegét már így olvasom, jegyzetelem. A családban az én HTC Flyerem mellett édesapámnak van egy Kindle-olvasója, rendszeresen megosztjuk egymással tapasztalatainkat, felfedezéseinket. Az íróasztalom pedig kb. úgy néz ki, mint Parti Nagy Lajosé, csak van még rajta egy TV is. Ennyi felület között egyre nehezebben veszem rá magamat arra, hogy könyvet olvassak, talán csak akkor, ha firkálhatnékom támad, esetleg ágyba akarok bújni egy szenvedélyes éjszaka reményében egy korrektúrára érdemes kézirattal.

Eredeti megjelenés: Kreatív Írás – A PPKE Kreatív Írás Specializáció honlapja 

Nem volt szép nő…

Nem volt szép nő,
melle helyét a burka alatt
arisztokratikus manírokkal
tömte domborúvá,
kívánatosan billegtette
kisfiús csípőjét,
nem volt szép nő,
meg sem kívántam igazán,
követtem utcákon át,
mintha tetszene, érdekelne,
mormoltam a házassági ajánlat ferde szavait.

Elképzeltem, miként ülnénk
félszáz év múlva, boldogan,
mert a boldogság
egyik földi megtestesülése
nem lehet más,
esküszöm, testvéreim,
mint szíva sisám,
kortyolva egy kávét,
majd egy másikat,
belefeledkezve a zaccba
– már este van, és újra reggel –
felejteni, mert testvéreim,
a felejtés természete olyan,
hogy nemcsak az törlődik,
ami te vagy, ami te voltál,
amiből felépítetted magad,
hanem az, hogy a nyelvet is
elfelejted, amin mindezt
szépen és kiegyensúlyozottan,
jó stílussal vagy bárhogy
elmondhattad volna.

Követtem tehát,
s már nem a ringó csípőt,
vagy a pirosítóval kent
himlőhelyes arcdarabot láttam,
hanem ötven év múlva magunkat,
őt megszépülve mindattól,
amivel én ékesítettem
még a felejtés ideje előtt,
jóval azelőtt a küszöb előtt guggolva,
ahol barátsággal fogadnak majd,
s három kopogás után
bólintanak, hogy megvártam,
amíg elrejtőznek az asszonyok,
kávéval kínálnak,
ahol nem kérdeznek,
beszélnem nem kell,
ahol elülhetek naphosszat,
szíva sisám,
kortyolva egy kávét,
majd egy másikat,
belefeledkezve a zaccba,
– már este van, és újra reggel.

Ott, testvéreim,
ott, ahol a boldogság lakik,
név nélkül, nevem is elfeledve,
egyre mocskosabban húzódva
beljebb és beljebb a naptól,
hümmögve értelem és jelentés nélkül.

De nem volt szép nő,
meséltem talán, hogyan nem,
pár utcával később
másfelé vettem az irányt,
kis kerülővel, késéssel érkezve
feleségem üdvözlő csókjaihoz.

Elégia

I.

Kókusztejet ittunk, a karcolt ablakon át
üres városok nyugodt tekintete bágyadt
a korareggeli afrikai ködben.

Elvesztettem és újra megtaláltam itt
azt a könnyed férfihangot,
ami felkapja az üzletek előtt
a járdán összegyűlt sárga homokot,
ami nem ülepszik a csésze aljára,
ami megáll a száraz pálmaleveleken.

II.

Te vagy a nyelvem, a hangom,
ujjaim a billentyűzeten
vagy a tollat fogó kéz.
Te vagy, ami remeg a síneken,
görcsös betűkkel írja jobbra sorsát balról,
Alexandria felé a vonaton.

Te vagy a nyelvem, ami idegen,
napokig hallgató hangom,
az ujjaim, ahogy a te szavaiddal
hozzád írnak vissza-
olvashatatlan európai szavakat.

Azt a szép vallomást
gondolom kettőnk közé,
amit leírni már nem tudok,
amire már se fülem, se nyelvem,
kiköpöm a port, feléd,
ki az ablakon vagy a nyitott kocsiajtón.
Kiköpöm, gondolom,
mégis csócsálom órákon át
mézbe ragadt fogaim között,
mosolyogsz, az én mosolyommal,
tolvaj, mondanám,
de a szégyen, hogy mondva is
a te hangodat hallom,
visszatart, elnyesi a hangszálaimat.

III.

Alszol, drága tolvajom,
nézlek tág pupillával egyszerre
fentről és lentről,
sóhajom elnyeli a homok.

IV.

Szeretnék egy nyelvet megtanulni,
amit nem értesz, amin nem tudsz,
buján füledbe súgni
láposra izzadt matracon,
egy nyelvet, ami az enyém,
amin kisajátíthatlak,
magamévá tehetlek,
amin újra birtokba vehetlek,
idegen nyelvemmel nyelvedet érhetem,
ráharaphatok, számba szívhatom,
újra megtalált törékeny békémbe,
és leharaphatom
tőlem lopott kacér nyelvedet,
édes új nyelvem huszonkét tejfogával,
és rághatom,
szemedbe hosszan belenézve,
sóhajod csorgatva az utcakövekre,
amíg mézédessé nem keveredik
mosolyom fűszerével,
s nyelhetem vissza,
amit enyémnek tudtam,
és újra most enyém,
büszkén a szerzéstől,
ködbe távolodó, elvesztett veled.

V.

Nyelved, zsákmányom viszem Alexandria felé,
ölemben óvom, elaludni nem lehet,
tengerbe merítem majd a lelkedet.
Túlparton Európa, ez itt nem az,
égő gumiszag borítja a habzó vizeket.

Innen nézlek, nagyon messze az a sziklafal,
leülök a homokba, ezer kavicsra kötöm
ezer darabra tépett viruló emléked foszlányait,
kipattintom a sört, rágyújtok,
szegényes rítusok,
egy behunyt szemű pillanat
ötven méter távolságból látom magam,
aprónak, ahogy láthat onnan
távcsövével, nagyítás nélkül
az a vörös német és fekete barátnője.

A lényeg most ezer darabra tört szép emléked,
és az ezer kavics, vidáman dobálom
a szembe süvítő sós széllel,
bele a pillanatig legnagyobb hullámokba,
amíg karom bírja,
mert a felejtés is erőfeszítés, férfimunka,
és egyedül a legkisebb porszemet is
határozottan nehezebb odébb pöccinteni,
mint testvérrel, baráttal,
harsány férfitársasággal,
hát még egy lapos tengeri kavicsot
elhajítani ügyetlen erővel.

Nem is bírtam soká,
talán ha kétszázat széthajigáltam,
ledőltem szuszogva,
jobb karom masszírozva,
és néztem egy sirályt,
mi mást nézhettem volna
egy gumifüstös meztelen
alexandriai égdarabban,
és néztem azt a sirályt,
közel nyolcszáz kőből emelt fészkem
biztonságából, szinte belőled,
ahogy már támaszkodni is
gyenge karom dörgöltem,
kicsit sem büszkén, pláne emelt fővel,
inkább valami bódult melankólia,
mint az égő gumi füstje súlya alatt,
hogy fel kéne állnom,
kivennem egy olcsó szobát valahol,
holnap visszajönnöm,
folytatni befejezetlen nagy felejtésmunkám,
s bízva abban, számba véve azt is,
mint lehetőséget,
hogy az ellenem fújó,
szembe habzó tenger
ezer kavicsom, széttépett emlékeid
újra partra mossa, eszembe idéz.