Archive for szeptember, 2012


Nem jut család, nem jut gyerek,
Egy sorba hiába álltam,
Kit szépen felnevelhetek,
Aztán kifordult a lábam.

Megnyugodtam, feküdtem ott,
Család, gyerek, kenyér, mosoly,
Néztem egy táblát, elfogyott,
Talán vártam, hogy felmosol.

Várni vétek, lábra álltam,
Lehúztam a lista felét,
Hiába rúgtad ki lábam,
Mosoly, kenyér éppen elég.

Reklámok
Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén (ELTE PPK)

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén (ELTE PPK)

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén (Szentendre)

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén (Szentendre)

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén (SOPRON EDITION)

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén (SOPRON EDITION)

Mesélünk majd magunkról, meg verseket is olvasunk, szóval valami lesz, így szólt Jászberényi Sándor és Pál Dániel Levente közös felolvasóestjének koncepciója. Figyelemkeltő cím is társult hozzá, Almodovar után szabadon: Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén.

Talán a Rézmál kávézó felett, a Marczibányi Téri Művelődési Központ egyik termében próbáló ír néptánccsoport és az általuk keltett dübörgés lehetett az oka. Vagy talán az elromló mikrofon, s a csendesebb, közvetlenebb emberi hang. De talán mégis inkább a kissé félreeső ülőhelyem, ahonnan a többséggel ellentétben nem szemből, hanem oldalról figyelhettem az est két főszereplőjét, ez a szokatlan perspektíva okozhatta, hogy időnként két védtelen és kiszolgáltatott fiatal fiút láttam magam előtt, s nem két harmincas pasast, akiket nemrég hasonló módon gyűrt meg az élet.

Talán ott kellett volna folytatniuk, ahol a Facebookon – az érdeklődés fenntartása végett kiposztolt egy-két történetfoszlánnyal, az olcsó garniszállókról vagy az ablakon át történő hirtelen távozásokról szóló mesékkel – félbemaradt.

Ám végül teljesen más hangnemben indult az este, ahogy szinte rögtön a tabutémákra terelődött a szó, amikről nem beszélnek, bár úgyis minden ezekről szól, s egy bizonyos térképen jól körül is járhatóak. Aztán egy-egy esetlen szófordulat, egy-egy nem feltétlen átgondolt gesztus sejtette, még nagyon képlékeny dolog beszélni róluk, nincsen még meg a biztos helye ezeknek a dolgoknak a magánmitológiákban.

Pedig ez az este végül mégiscsak az utóbbiakról szólt. Jól mutatta ezt, ahogy kettejük barátságáról s annak kezdetéről beszéltek. Vagy éppenséggel az őrültségről. Ahogy Jászberényi elmondta, hogy az ember életében van olyan szakasz, amikor nem tudja biztosan, hogy nem őrült-e meg. Ahogy PDL aztán hozzátette, hogy igazából nem az ember őrül meg, hanem egyszerűen vannak olyan életszituációk, amikor bármit is teszel, a reakciód őrültnek fog hatni.

Vagy ahogy kirajzolódott az Elégia című PDL-vers keletkezésének története.  Egyiptom, ami „mínusz kétszáz évet” jelent, ahol bármely utcasarkon befordulva a jelenből a középkorba léphetsz át, s amit PDL irigylésre méltóan át tudott érezni, miközben Jászberényi saját elmondása szerint nem tudott akkor látni semmit. A barát írta meg a másik életének egy fontos pillanatát, ő tudott szavakat adni ahhoz, amit a másik érzett.

Ezen az esten is kiváló volt kettejük közt az összhang, ahogy egymásnak adták a szót, ahogy gondolataik egymásba kapcsolódtak. Még a nagy előadópárosok klasszikus szereposztásának halvány körvonalai is felfedezhetők voltak:  „fehér arc” (Jászberényi) és „piros orr” (PDL), ami ez esetben a magába zártabb, illetve a fecsegősebb kettősségét jelentette. S azt is, ahogy a felolvasott versek között is ott feszült a disszonancia. Jászberényitől az Üzenet vagy a Próbáljuk meg nyers szókimondása hihetetlen távolságra van például PDL A test szabad című versétől, annak szűkszavú játékosságától, vagy éppen a nyitóverstől, a Nem volt szép nő címűtől.

Fontos része volt a programnak, hogy mindketten saját költészetükről beszéltek. Jászberényi számára például Egyiptomban fals lett a kötött vers. A rím idegen dolog, vetette közbe PDL, s Jászberényi rögtön visszadobta a labdát azzal, hogy a költészet eleve idegen a nyelvtől. Ő egyébként csak arról tud írni, ami vele történik. Nem a díjak és nem is a publikáció lehetősége érdekli, hanem hogy „mennyire tudsz levetkőzni”. A jambusokat is ezért kellett elhagyni.

PDL, bár épp fordított utat jár be szabad és kötött vers között, mégis arról beszélt hosszabban, hogy a szabad vers roppant nehéz dolog, mert ha van forma, akkor abban sokkal könnyebb elmondani valamit, ami ebbe beilleszthető, a szabad vers viszont sokkal nyersebb tudhat lenni, sokkal pontosabban tud valamit elmesélni.

Ez a nyersebb és pontosabb ábrázolás, úgy tűnt, Jászberényit most sokkal jobban izgatja. Beszélt például arról is, hogy fel szeretne dolgozni egy évet az életéből, mivel az írás számára egyfajta terápiás dolog, s hogy gátlás nélkül szeretné kiszórni a világba ezeket a feldolgozandó tapasztalatokat.

Szó volt még persze arról is, hogy a barátság egyben erős szakmai kapcsolat is, aminek rendszerint a Skype a kommunikációs színtere, s hogy PDL gátlástalanul gyalulja Jászberényi verseit.

Ha Skype, akkor internet, ha internet, akkor Facebook. Jászberényi arról beszélt, hogy akkor vagyunk a legmagányosabbak, ha mindenkihez szólunk, és nem egy konkrét illetőhöz. PDL a lájkok ösztönző erejét említette, ha felteszi egy versét, és jön tizenöt lájk, akkor lelkesedésből ír még egy verset. De azt mindketten nagyra értékelik, ha nem szakmabeliektől jön pozitív visszajelzés, ha olyanok osztják meg szövegeiket, akikről nem is gondolták volna, hogy verseket olvasnak.

Harminc című versnél (PDL) éreztem befejezettnek tudósítói feladatom, de úgy hírlik, hőseink utána még felolvastak néhány verset, majd kiültek egy kis időre a kávézó teraszára. Persze az is lehet, hogy egyszerűen fogták magukat és ellovagoltak a(z éjféli) lenyugvó napba.

Biztosra veszem, egyszer még elérik, hogy az utóbbit is elhiggyük nekik.

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén. Jászberényi Sándor és Pál Dániel Levente közös estje.Rézmál Kávézó és Terasz, 2012. szeptember 12. (A Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén – ON TOUR következő állomása: Sopron, Pub Fiction Club, szeptember 28., 20:00)

Bírom, ha az élet szaggatta kemény fickók összenevetnek. Pont jól találom magam kívül, épp csak annyira, hogy érzem a titok szagát, fölborzolódnak a kis pihék a vállamon. Jászberényi Sándor és Pál Dániel Levente a férfiak a Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén performanszban. A legszabályosabban dőlnek lazán hátra, teszik keresztbe a lábukat. Rövid úton eljutunk, mert be kell, hogy kússzon Almodóvar, Banderasig. (Rézmál Kávézó és Terasz, 2012. szeptember 12-én este nyolc.)

Beszédhibás macsók, azt mondják, mindkettőjüknek beszédhibája van, ezt vállalják is, kitört fog például. Ettől biztos bájosak lesznek, várom, hol pöszülnek el, de semmi. Valaki azt írta, melankolikus önhősképzők, látatlanban tényleg fölmerülhetett a gyanú, láthatóan viszont a srácok ennek durván ellene mennek. Néha nem durván, de ellene. Bemutatom Danit, nagyon kedves fiú, így kezdődik el. Történettel vagy nem történettel, rajzolódik ki a koncepció, legyen mégis vers. Egy Nem volt szép nő-t követ PDL utcákon át, Jászberényi a lélek legszebb éjszakáján Cairo blues-ba merül. Fölöttünk ír néptánc-próba, patkós cipőorrok ütik a ritmust.

Van pár tabutéma, nem fognak beszélni róla, végig arról beszélnek, az egész arról szól, körbejárnak egy térképen. Nincsenek elfojtásaink, mondják, nem élünk egyetlen elfojtással se. Elkezdődik a történetrész, Jászberényi, mint egy észak-afrikai herceg, vendégül látta PDL-t és az egyik tabut Kairóban, ott született a fenti vers. A herceg első meséje: Barátságunk érdekesen alakult, az ügyészséggel fenyegettem be az egész szerkesztőséget, ahol dolgozott. Nem lehetsz abban biztos, hogy nem vagy teljesen őrült. Üvölt az ember agyában a vészcsengő, hogy valami nagyon hibádzik, kezdesz megőrülni, mindaz, amit képzelsz az életről, a te fejedben történik. Egy csávót pofán kellett volna vernem, de nem vertem pofán, mert azt hittem, képzelgek. Daninak köszönhetem, hogy igazolva látom, nem vagyok őrült. A józan eszemet köszönhetem neki.

PDL első meséje: Első közös programunk a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen volt, ahol kurzust tartottam, és meghívtam, beszéljen a leendő katonáknak, mint harcedzett újságíró. A Fészek Klub rettenetesen rossz diszkójában ért véget az az életszakasz, ahol a helyzet volt annyira őrült, amitől maga az ember tűnt őrültnek. Jászberényi Üzenetén és PDL Elégiáján át pörög a kocka, minden oldal barátságuk egy-egy fragmentuma.Dani egy csomó olyan verset írt, ami az én életem. Aztán átvette az élete, mintegy visszavette ezeket a verseket. Pörög. Sanyi ihlette ezt a verset, egy Kairó–Alexandria vonatút alatti beszélgetésünk. Pörög. Alexandria, Közel-Kelet, mínusz kétszáz év. Átléptél a középkorba. Daninak ment, hogy lásson, nekem nem, a piálással voltam elfoglalva, irigyeltem őt.

Jöjjön itt akkor egy kis verstan, épp csak érintve, némiképp ellentmondásosan, megint csak párbeszédesen. Jászberényi kötött formában írta az első verseit, mert az összetart. Kellettek a csilingelő ritmusok, egy szonett erősen tud hatni, azonnal átmegy. Most a klasszicizáló szövegekkel nem tud mit kezdeni. PDL: a rím idegen dolog a nyelvtől. Jászberényi: a költészet idegen dolog a nyelvtől. Nem rajongókat akar szerezni a verseivel, nincs koncepciója, nem verseskötet ír, mindegy, ki mit szól a szövegekhez. El kellett hagynia a jambikusságot, mert túl általános, így nem elég egyenes. Most célirányosan ír, egészen konkrét dolgokról. PDL szerint sokkal nyersebb valóságábrázolás a szabadvers, sokkal működőképesebb, a valóságról szól, sokkal pontosabban mutat meg, nem torzítja a műnyelviség, a ritmus, a rím. Jászberényi: Hogy miért szabadverset írok? Csak. És felolvas egy szonettet, Lefekvés közben. PDL: Elkezdtem egyre kötöttebb verseket írni. Amit az előbb mondtam, az mind hülyeség. És felolvas egy kötetlent: Hogy éltünk, nem hiába.

A műhelytitkok pedig úgy alakulnak, hogy mennek a versek Kairó és Budapest között. Ha tizenkét órán belül nincs válasz a másiktól, hogy milyen, mennyire jó vagy szar, kezdődik a hiszti. Az egymás figyelése, posztoltál a Facebookon, de nekem meg nem mondasz semmit, nulla vélemény. Figyelj, merre lépsz, az álmaimon lépdelsz – kevés ember van, akivel megbeszéled ezeket a technikai dolgokat, akinek hagyod, hogy gátlás nélkül gyomlálja a szövegedet. Jászberényi: Szeretnék feldolgozni egy évet. Olvassák majd, azonnal absztrahálódik, mert minden narráció. Ha egy kurva évet sikerül feldolgoznom, akkor megmentettem a lelkemet. PDL: megírom, felteszem, és tizenöt like annyi töltetet ad, hogy írok még egyet. Amikor elkezdik fiatal kortárs írók-költők nem lájkolni a verseket, az jelent igazán valamit, azért érdemes. Máshonnan nem jön taps, gratuláció, levél. Jászberényi: elemi magány, amikor mindenkinek beszélsz. Mindenkinek hallania kell. A Szép Versek, az ÉS annyira nem érdekel, mint az, amikor egy csomóan olyanok osztják meg, akikről sose gondoltad, hogy egyáltalán olvasnak verseket.

Ekkor csap le a következő kör, beüt a krach, lenyom a katarzis, és csak hallgatod a csávót, a messziről jött haditudósítót, aki azt állítja, hogy legalább nyolc éve nem olvasott föl, most meg olvas, bele a gyomrodba a szorítást, Próbáljuk meg, ja, próbáljuk meg: A hold végigfolyik a bőrén, ránk gondol. / Nem szárítja semmi könnyeit, mert zsigerből érzi: / Mi köztünk volt, az több, mint különleges. (…) hogy kihullik szemének színe nélkülünk / és életében a mi nevünk volt a szerelem – / Próbáljuk meg elképzelni, hogy nem basszák. A másik fickó pedig épp az ellenkezőjével hat, szikár szavak, szétszedett sms-üzenetek: A test szabad“Hi, akarod egy istennő testét?” / “Sajnálom, felejtsünk együtt.” “Régen / vártam erre.” “Kire gondolsz éppen?” / “Küldök egy fotót.” “Kívánlak.” “Tetszem?”

Egymáshoz igazított versek, közös történetek, visznek magukkal. Megsorjáznak a Holtak Városával. PDL turista, Jászberényi bennfentes, mennek együtt, az egyik először látja, a másik beköltözött valamikor egy időre. Az mindenképpen rákendroll, hogy együtt lógnak, sötétedik, az utcakölykök köveket dobálnak. Belefutsz egy csapat közel-keleti kóbor kutyába, néha megesznek egy-két embert. Néha lelövöldözik őket. Flash. Mindenféle kutyák, korcsok, sakálszerűek. Oda szívesen elviszek bárkit, mondja Jászberényi, és A jövővel búcsúzik el: Homokvihar a ház előtt / az alkoholtól kiszárad a szád / vér és whisky / whisky és vér / jön a száraz évszak. PDL Szerelmes verssel köszön: Emlékszem, szinte pontosan, ahogy / a szomszéd cigánylányok kemény kis / pöcsöm fogdosták csillogó szemmel … // és fitymámból vagy a pöttynyi nedvből, / nem tudom már … a te nevedet olvas- / ták ki, így igaz, jósolták nekem.

Ül két férfi egymás mellett, körülöttük a földön versek. Hátradőlnek, lábukat lazán rakják keresztbe. Hátterük egy újságokkal kitapétázott fal. A fekete ventilátor mozdulatlan. Fekete és szépia váltja egymást. Fülledt a levegő, sűrű a csönd, amikor felállnak.

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén

Jövőnéző Fesztivál

Köszönöm minden résztvevőnek és érdeklődőnek, hogy eljött a Jövőnézőre. Jó volt nagyon, s ahogy láttam, jól is éreztétek magatokat. Ez öröm. Nagy-nagy öröm. S jó programok voltak: kiléptünk a belterjből, működött, amit elképzeltünk, megálmodtunk. S kicsit felvágva, de igaz lehet: honosítottunk egy műfajt Magyarországon, a könyvtrailer, bármi is legyen az, műfaját. 🙂

Vers az Opusban

Opus19

Opus19

Az OPUS idei negyedik számának első blokkja az Elbocsátó, szép üzenet című vers köré összpontosul.

2012 májusában, 100 éve jelent meg a magyar líratörténet eme emlékezetes darabja. A méltán klasszikussá vált remekmű keletkezésének apropójából folyóiratunk egy versblokkot állított össze, melyben olyan alkotások szerepelnek, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Ady opusához, azaz “szakításversekként” olvashatók.

Szerzők: Zalán Tibor, Pollágh Péter, Pál Dániel Levente és Anita Blake
Jövőnéző

Jövőnéző

Könyvtrailerek tömkelege, Sátántangó, multimédiás időperformansz, spoken word, slam poetry és még sok minden más a kétnapos fesztiválon.

Az előzetes (angolosabban: trailer) elsősorban a hozzánk közel eső filmszínházakból lehet ismerős; a trailerkultúra fejlettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mostanában a filmelőzeteseknek is van már előzetesük. A könyvtrailerek egyelőre még nem tartanak ezen a fejlettségi fokon, mindenesetre a könyveket reklámozó percnyi mozgóképek egyre népszerűbbek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a 67 pályamű, mely a prae.hu és a JAK által közösen szervezett Jövőnéző Művészeti Fesztivál pályázatára beérkezett. A könyvtrailerek (köztük például Nemes Nagy Ágnes-, Arthur C. Clarke- és Rubin Szilárd-előzetesek) a fesztivál első napján, szeptember 7-én kerülnek vetítésre (16.00), szeptember 8-án pedig – egy könnyed Sátántangó-vetítést követően – az eredményhirdetés is megtörténik (21.00) az Örökmozgó Filmmúzeumban. Ahol nem csak levetítik és díjazzák, de filmes, könyves és reklámos szemmel meg is vitatják a trailereket.

Időpont: 2012. szeptember 7. – szeptember 8.

Helyszín: Örökmozgó Filmmúzeum

Forrás: Magyar Narancs

Teljes program ITT