A hatoson, a villamoson tegnap este
mentem hazafelé, elmélyedve
nagyon, mikor felszállt négy nő,
inkább három és egy fiatal lány,
de hogy hány éves volt, itt most
nem érdekes, maradjon talány,
úgy érdekesebb. Különös élmény
volt az első perctől kezdve,
de lódítok, nem volt az, de az lett,
mire véget ért az estének ez a rövid
kis villamoson utazós fejezete.

Elsőre látszott, leszbikusok,
nem barátnők, nem együtt vannak,
inkább csak ugyanonnan és
ugyanoda egymással mozognak.
Nevetgéltek, poénkodtak, könnyűnek
tűnt az este, némi alkoholba
már kicsit belefeledkezve.

Előjött azért pár komolyabb téma is,
mért a kiközösítés, mért van ez
még köztük, kiközösítettek között is,
hogyan vetik meg egymást, hogyan
néznek furán, ha más az „elváltozás”.

Különös élmény volt figyelni őket,
mintha ott se lennék, észrevétlen
lettem, ahogy feltűnés nélkül
beszélgetésükbe belefeledkeztem.

Az egyik csaj, az elég fiatal lány,
de hogy hány éves volt, itt most
nem érdekes, egyszercsak megkérdezte,
hisz számára ez ismeretlen talány,
milyen férfivel lenni, a többieknek
volt-e már. Elnevették a választ,
persze, édesem, hogyne lettünk volna,
neked már könnyű, hogy rögtön
lehettél, ami vagy s lenni akartál.

Másfél évig volt férjem, nagyon
szerettem, de nem működött,
nekem tizenöt évig, végtelenül
tisztelem, hogy megértette,
hogy s ahogy el kellett mennem,
de nem bántuk meg, mondták
egyszerre, szinte mind a ketten.

S három szempár és rejtekemből
az enyém most egyszerre a
negyedikre tapadt, aki kivárta,
hogy övé legyen az utolsó szó,
a legfinomabb szép szavak.

Nekem van egy fiam és egy lányom,
nem hiszitek, látom… ugyan,
én mindkettőt nagyon imádom,
és elővette a telefonját, hogy
fotókat keressen, képeket mutasson,
majd hatásvadász büszkeséggel
huncutul elmosolyodjon.

Csajok, ez a kis édes az unokám,
és körbeadta, és figyelte,
ahogy a levegő megáll a másik
három arcán, nyelnek nagyokat,
keresik a szavakat, mert a
baba édes volt, mint a babák
általában, de erre nehéz
nem mondani, hanem érezni is
bármit, ha már döntöttél, valahogy,
ha már nem kérsz több szalámit,
ha már az vagy, aki vagy és lenni
akartál, túl hamar, talán túl korán.

És ahogy leszálltam, még láttam,
hogy a fiatal lány, húsz se volt,
nem talány, szemén suhant át
a legjövőtlenebb árny.