Category: szépirod


én istenem, jó istenem
lecsukódik már a szemem
de a tiéd nyitva, atyám
amíg alszom, vigyázz reám

vigyázz minden itt lakóra
legyen füled minden szóra
öreg vagyok, el sem hiszem
elgyengültem, te vagy nekem

téged hívlak, mikor baj van
gyülekeznek a szomszédban
legyen bennem nagy alázat
meg se halljam, ha gyaláznak

tudod, hogy én nem jelentem
csak fölírom, ki hisz, ki nem
hisz manapság nehéz bízni
bárki lehet köztük spicli

későre jár már az óra
engedj engem nyugovóra
lecsukódik már a szemem
én istenem, jó istenem

Reklámok

Macskaboszorkány

Illés utca, hajnali óra, hamarosan kel fel a nap. Szél sípolt a fák között, kergetett egy papírzacskót, tépázta a celluxszal felragasztott, csimbókos aljú lakáshirdetéseket. Átfutott egy fekete szőrű macska az úton, jobbról balra, épp előttem iszkolt át a járdán, át egy régi, vaskos kapu alatt.

Megálltam, eldobtam a félig elszívott cigit, háromszor balra fordultam a tengelyem körül, átköptem háromszor a bal vállam fölött. A biztonság kedvéért hármat még hátra is léptem, majd rágyújtottam egy másik cigarettára.

Amikor a kapuhoz értem, az kinyílt, és egy sötét hajú, kecses termetű cigány lány lépett ki rajta.

– Szia, akarsz szexet?

– Kösz, most nem.

– Pedig tudok ám a gecidből jósolni is – szólt utánam, mire megtorpantam.

– Naaa…! Megmutatom – dorombolta.

– Gyerünk! – vágtam rá gondolkodás nélkül.

Megfogta a kezem, behúzott a kapualjba, leültetett a lépcső aljára, elém térdelt. Kívánatos volt, romlatlanul szép, főleg a szeme, ahogy néha-néha rám nézett, mikor elhalkult nyögdécselésem. A bőre olyan savanykás szagot árasztott, mint múlt héten az a döglött állat, amit végül a kukák mögött talált meg az egyik szomszéd. Nagy seb tátongott az oldalán, a szőre, a bajsza le volt égetve, a karmait tőből kitörték, a mancsait mintha gondosan egy tűvel szurkálták volna végig.

Belefeledkeztem a hajába, szétterült virító combomon. A fekete szálak közé egy-egy ősz tincs keveredett. Mikor befejezte, egy fehér hajszál a kezemben maradt, rátekeredhetett az ujjaimra, s ahogy kiegyenesedett, kitéphettem.

– De szép gecid van! – Köpte a tenyerébe. – Szerelmes leszel. Örökre. Így mutatja, itt-itt, látod? Azt mondja, megtalálod az igazit. A szemed hazudhat, a szíved hazudhat, a geci nem hazudik.

Megjelent: Irodalmi Jelen

13179362_10154234868499917_1767909349479516732_n

Összegyűjtött politikai írásaim

Összegyűjtött politikai írásaim

Kutyák melankóliája

kutya

Hajnalban egy kutyával folytattam eszmecserét,
próbálom elmesélni, noha nem értettem felét
sem, mit összehordott, kutyaságát nem tudta
teljesen levedleni, néha rendet vonított futva
maga körül, többi kutyák közt, hozzám vissza-
visszafutva, pipáját újra meg újra szájába kapva,
s elterülve tovább magyarázott, ahogy magyarázom
most én is nektek, de nem hiszitek, látom,
mindegy, álmodtam, legyen ez csak egy álom.

Képzeld el, mondta, képzeld csak el, ha mi mind,
kutyák, kicsik és nagyok, egyszerre vallanánk színt
nektek, megszólalnánk, s ami bennünk felgyülemlett,
rátok zúdítanánk, a nyelveteken mind, hogy mit kellett
eltűrnünk, elviselnünk, mi van rengeteg bennünk,
ha holdra vonyítunk vagy szemetekbe nézünk.

Képzeld csak el, mondta tovább, s én elképzeltem,
hogy ha mind beszélni kezdenének, az a végtelen
szomorúság mind nyakunkba szakadna, esne,
csak ülnénk, s kutyánk társaságot keresne,
hogy elpanaszolja, mi bántja, mitől nyomorult,
hol fáj, mért hülye a szomszéd, mitől borult
ki már megint, hogy nem hagyta az az idétlen tacskó,
hogy szóhoz jusson, mért zavarja a bevásárló zacskó,
ha alszik, mit enne, mit inna és mire gondol,
ha túl barátságosan dörgölőzik az a mosdatlan komondor,
mi baja a terrierekkel, hol tart ma a világ,
mért rühelli a kertben virágzó muskátli illatát…
és képzeld csak el, mondta-mondta tovább,
ha minden kutya elsorolná minden fájdalmát,
hová lennétek… ha az otthoni kedves oktalan jószág,
ahogy ti szoktátok hívni, az ember legjobb barátja,
az emberre is úgy tekintene, mint legjobb barátra.

Hajnalban egy kutya, pipáját meg-meggyújtogatva
így magyarázott, s hallgattam lélegzetvisszafojtva,
feszengve, kétkedéssel, ahogy most ti engem, látom,
mindegy, csak álmodtam, ez csak egy zavaros álom.

tegnap este, ahogy bandukoltunk a práteren,
egy parkoló kombi ladáról eszünkbe jutott,
hogy volt gyerekkorunk s voltak álmaink,
s mennyit ladáztunk más ladák között,
és hányszor elképzeltük, hogy vajszínű
és nagy csomagterű öreg családtagunk
majd lecseréljük, ha nagyok leszünk,
majd lecseréljük egy piros sportladára,
és száguldunk lehúzott ablakokkal,
és meg sem állunk, és összefolynak
kinn fényes szelek, és szabadok leszünk,
és annyit tankolunk, hogy meg se álljunk,
és megnéznek majd lányok és fiúk,
és miénk lesz az élet, és nem lesznek
álmaink tovább, és az lesz a boldogság,
hogy minden vasárnap délelőtt
kitisztítom a motort és szélvédőt mosok,
és a tisztítófolyadék habjával kottázom
majd a dallamot, mit az utastérben dúdolsz,
ahogy a szőnyeget sikálod-pucolod –
és ahogy bandukoltunk tovább a práteren,
megfogtam kezed, megcsókoltalak,
és füledbe súgtam, hogy nincs ladánk,
de a boldogság lada nélkül is boldogság marad.

Megjelent: Hévíz 2014/6

engedd a bolondot belőled el
eloldani bárhogy is megvisel
nyomába engedj galambokat
merre egy törékeny ujj mutat

reptében feléd ha visszakap
csak engedd szájába ujjadat
csókjával harap majd az égbe fel
és bolondod éhesen visszanyel

10672435_10152839228649917_1136017789119948841_n

Reggeli imádság

Bocsásd meg, Istenem és Atyám,
hogy királynő, akit szeretek,
csillagom, zavarom és hazám.
És bocsásd meg, hogy a többiek
pár bódító, könnyű bók után
koronát éreznek fejükön,
hogy csak övék az egész világ,
de nem jutnak át a küszöbön,
se túl egy használt hálószobán.
Értük kérlek, bocsásd meg nekem,
hogy nyomába együtt se érnek,
ki uralkodóm, szerelmesem.

Vanessa balladája

Vanessa, ó Vanessa,
hát nem szeretsz már, száddal
az úristen színe előtt sorolod
rövid életed lucskos bűneit,
Vanessa, ó Vanessa,
térdelsz ott angyalok között,
s el se hiszed, hogy ajkadon
búgó mély torok-hangon
már madárdal az istentagadás,
Vanessa, ó Vanessa,
lenyelni, hogy nem vagy, nem lehet,
kiköp az ember balra,
Vanessa, ó Vanessa,
s poklot üvölt az üres ágyban,
gyűri a lepedőt egymagában,
s csöpögnek belőle egy eskü szavai,
hogy aki téged mellbe lőtt,
az a féltékeny korzikai,
a nyílt utcán tegnapelőtt,
ép bőrrel meg ne ússza,
Vanessa, ó Vanessa.

10371974_10152820503214917_7946655185732779300_n

Október 15.: felolvasás az isztambuli Küçük Ayasofya Camiiban (VII. Uluslararası Istanbul Şiir Festivali).

 

%d blogger ezt kedveli: