Tag Archive: DATA


Előadásom tétje két szövegaspektus középpontba állítása, illetve olyan analógiák találása, melyek ugyanúgy igazak a nyelvre és annak leírhatóságára, mint a programozás nyelveire és azok leírhatóságára. Ha a keresés felől közelítünk egy bármekkora kiterjedésű szöveghez, szintaxisba és a szemantikába ütközünk, a kérdéseinket ezek mentén tudjuk feltenni és megválaszolni – fordítás esetén ezek „hibái” állítják meg a folyamatot. Ha a védelem felől közelítünk a szöveghez, a hangsúly a sebezhetőségen és a biztonsági protokollokon van, maga a nyelv csak kis részben felelős a biztonsági előírásokat be nem tartó nyelvhasználó – például író vagy programozó – nyelvhasználat közben ejtett hibáiért, és ezek következményeiért – legyen szó akár egy cenzorokkal karbantartott diktatúráról vagy egy honlap architektúrájáról.

Időpont és helyszín: Reáliák – a lexikológiától a frazeológiáig. Értelmezések és fordítási kérdések (az MTA Modern Filológiai Társaságának konferenciája).ELTE BTK Gólyavár, Pázmány Péter terem, Budapest, 2012. június 20–21.

A konferencia teljes programja itt olvasható: filologia.hu

Reklámok

A Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Társasága éves konferenciáját az ELTE BTK Gólyavárában tartotta, 2011. június 21-én és 22-én. A konferencia A szótól a szövegig címet viselte.

(…)

Pál Dániel Levente előadásának címe Szövegparadigmák – vektorok, hálózatok, önhasonló alakzatok volt. A bevezetőben a Mi kell az olvasáshoz? – kérdést járta körül. A válaszok: kíváncsiság (mind az analóg, mind a digitális kommunikációban szükség van rá), olvasni tudás (mást jelent a Gutenberg-korszakban és a digitális kommunikációban), fény (az analóg korszakban alapvető volt, a digitális eszközök ezt áramból generálják). Mi okozhatja az internet-korszak végét? Az áramhiány, a digitális dzsungel is lehet a sötét középkor áram nélkül. Az unalom, megunjuk az internetet, mindig új technika-eszköz kell. Erre példa az iwiwről a facebookra való tömeges váltás. Az önhasonló alakzatok, a fraktálok egy új korszak eljövetelét jelzik.

(…)

Forrás: Filológia.hu

Előadásomban a szövegelméletek, illetve hypertext-elméletek paradigmaváltására ráépülő lehetséges folytathatóságot, a paradigmaváltás kiterjeszthetőségét mutatnám be röviden. Feltevésem szerint egy szövegelmélet (vagy filológiai módszertan) mindig egy technikai és egy műveltségi/kulturális tengely által meghatározott parciális leképezésen (függvényen) mozog – akár az antikvitásban, akár a 20-21. században keletkezett (vö. Miller, Thaller, Foucault). A könyvnyomtatás előtti, a Gutenberg utáni és a digitális korszak elméleti paradigmái a szöveget és a szöveg létét alapvetően meghatározó, átalakító technikai változásokkal együtt alakultak ki és finomodtak (vö. Kernan vagy Kahle).

A technikai fejlődés és elméleti eredmények jelen fázisát nagymértékben átszövő hypertext-elmélet (vö. Landow) kortárs teoretikusai úgy váltanának paradigmát, hogy „ráolvassák” a 20. század alapszövegeit (pl. Bahtyin, Derrida, Barthes vagy Bush, Nelson) a technikai lehetőségek villámsebességű szaporodására, több vonalon is, melyek rafináltságuk mellett sok apró kritikával bírálhatók.

Előadásomban szeretném röviden továbbgondolni a szövegelméletet, elfelé és szembemenve azzal az elképzeléssel, hogy a szöveg a „digitális fázisban” csak egy egyre tökéletesített hypertext-aximóma és tulajdonságcsokor alapján írható le. Az előadás zárógondolataként pedig azt szeretném bemutatni, hogy a lineáris (vagy vektoriális) és/vagy hálózatos szövegtartományok mellett harmadikként milyen szövegtartomány létezhet és létezik (vö. Trishank Karthik, Fu Lee Wang, C. C. Yang) – egyelőre a technikai fejlődést megelőzve, pusztán matematikai-logikai alapon.

A szótól a szövegig c. konferencia teljes programja itt található.

 

2011. március 8-án Képes Gábor meghívására egy előadást tartottam az ELTE BTK Informatika Tanszékén (a Bölcsészettudományi informatika minor Tartalomfejlesztés 2.: Irodalomtudományi informatika kurzusán) többek között a filológia három szakaszáról, a kiberfilológia működéséről, a (közel)jövő filológusának eszköztáráról, a (közel)jövő filológusának lehetséges, de inkább nagyon hamar szükséges képzéséről és a szöveg/internet alapstruktúráiról, ezek egymásra épülő világáról.

(…)

A filológia digitális verziószámú szakaszának alapja tehát a médiumváltás, a korábbi papíralapú médiumról a digitális médiumra való áttérés. Ennek fő feltétele, hogy a kutatási anyag meg legyen digitális formában is, akár régi szövegek beszkennelt változata (az Országos Széchenyi Könyvtár például a Corvinákat 300 dpi-s TIFF formátumban RGB színrendszerben tárolja), akár bizonyos dokumentumokról készített digitális fotók, akár a bonyolultabb, szemantikus alapú keresőmotorok használatát is lehetővé tevő digitalizált szövegkorpuszok legyenek ezek. E fő feltétel teljesüléséhez két dologra van szükség: (1) olyan technikai (hardver) és informatikai (szoftver) háttérre, amely lehetővé teszi a digitalizálást, a digitális állomány rendszerezését és kiadását; (2) tömeges digitalizálásra (mass digitalisation). Ez a folyamat – tulajdonképpen a Philologia 1.0 alapfeltételeinek, a valaha keletkezett teljes szövegkorpusz megteremtése egy technikai szempontból új közeg rendszerében – a 90-es évek második felétől kezdve zajlik, Németországban például 1996, Magyarországon pedig 2003 óta az Országos Széchenyi Könyvtár felügyeletével, de ilyen a Projekt Gutenberg vagy a szerzői jogi botrányoktól hangos Google Books is.

(…)

A problematikát legjobban Manfred Thaller, a Kölni Egyetem professzora foglalta össze a fent említett edinburgh-i konferencián Is it more blessed to give than to receive? című előadásában.1 Kérdésfeltevése axiomatikusan kezel egy struktúraátrendeződést, amelyben a korábbi viszonyrendszerekhez képest a legszorosabb együttműködési háló a filológusok és az informatikusok között alakul ki – elég csak belegondolni az új médium kezeléséhez, karbantartásához és fejlesztéséhez a szükséges és elégséges feltételekbe. Két fő kérdést fogalmaz meg: (1) Vajon az informatikusok már kifejlesztettek mindent, amire nekünk, filológusoknak szükségünk van? (2) Vajon a filológusok (tágabban: humán tudományok képviselői) már kihasználják teljesen a számítástechnika kínálta lehetőségeket?

Retorikus kérdéseire rögtön két válasszal is szolgál. Az első választ intellektuálisnak nevezi: Vannak olyan dolgok, amelyekre nekünk, humán tudósoknak szükségünk van, és a számítástechnika még nem fejlesztette ki – a megoldás tehát: közös fejlesztés az igények szerint. A második, általa politikusnak nevezett válasz: Már megvan, amire szükségünk van, de a további közös munka mindenképpen értékes tapasztalatokkal fog szolgálni. S ha már közös fejlesztésről és közös munkáról beszél, akkor elgondolkodik azon a nem jelentéktelen ponton is, hogy az ilyen jellegű fejlesztésekben mi lehet a kölcsönös, azaz mit tudnak adni a humán tudósok vagy filológusok a számítástechnikai fejlesztésekért cserébe. Válasza egyszerűségében és a jelenlegi fejlesztési irányokat ismerve szinte magától értetődő és cáfolhatatlan: Az internet tökéletlen, strukturálatlan, ellenőrizhetetlen, kaotikus adathalmaz („imprecise, ambiguous, out-of-control DATA – that is the web”), melynek rendezéséhez, rendszerezéséhez, átláthatóvá tételéhez, azaz az egész káosz szemantikailag értékessé tételéhez a filológusok (és nyelvészek) több mint kétezer éves összegyűjtött, kiforrott tapasztalata és gondolkodása elengedhetetlen.

(…)

A teljes tanulmány a Prae 44. számában olvasható.