Tag Archive: fordítás


John F. Deane: Hódolat a Madárembernek

John F. Deane: Hódolat a Madárembernek

Deane legfőbb költői témái: a vallás, a hit, a részvét, a szülőföld lelkisége, az elkorcsosuló korszellem kritikája. Tagja az Aosdána elnevezésű ír Művészeti Tanácsnak és 1996-ban megválasztották az Európai Költészeti Akadémia főtitkárává. Díjai: O’Shaughnessy Díj (1998), Nagy Nemzetközi Költészeti Díj (Románia, 2000), Marten Toonder irodalmi Díj (2000). Megkapta a T. S. Eliot-díjat és a The Irish Times Költészet MOST-díját. Verseit Roberto Cogo fordította olasz nyelvre, s 2002-ben megnyerte Az Év Legjobb Külföldi Költészete Díjat Olaszországban. 2007-ben a francia kormány neki ítélte a “Chevalier de l’ordre des Arts et des lettres” kitüntetést.

John F. Deane Hódolat a Madárembernek (Kráter Műhely) című, válogatott verseit tartalmazó kötetét április 15. pénteken 16:30–17:30 között a Kner Imre teremben mutatják be a költő társaságában fordítói: Tornai József, Turczi István, Turcsány Péter és Pál Dániel Levente.

Reklámok

A PoLíSz 132. számában (2011/március) két Deane-fordításom jelent meg: a Drumlin-ország és a Sekina, a sátrak öreg istene.

Vidék, hol szélhajlított sövények,
sások borítanak lápon ülő mezőket,
felvert sáraljú szalmaágyra
dől a jószág,
s a hazaterelt, herélt marha behúzódik
vonakodva; a rögök és a latyak,

akár a mélabúban tespedő, indulni
vonakodó lélek,
a csatornák csurig, az ösvényeket
behabzsolták az éhes folyók,
tanyák dugják fel lélegzetért fejük
és kutyák ugatják hosszan a reményt.

Így van ez nemzedékek óta, s íme
bizonyság, sírköveken a büszke nevek.
Ám nemsoká erdő lesz e föld, s a drumlinok
majd nyögik távoli, új urak lassú aratását,
s szóródnak mindenfelé feldühödött holtak,
mint szélben a spórák szanaszét.

Büszkeség és balítélet

 

 

 

Büszkeség és balítélet (A teljes szöveg a Prae 2010/3-as számában.)

Hajnalonta sok rettenetes kéz,
Egy nyikorgó ajtó, egy sejtelem,
Egy pengeként hasító üvöltés,
Egy kidülledt, engem figyelő szem.
Orvosi vényt ketté tépő beteg,
Egy hang, mint utolsó ítéletem,
Egy szipogva sírdogáló gyerek,
Egy eskü, ahol de nincs figyelem,
Eltaszító kar, sötét nevetés,
Egy csapda, ami rád les a sarkon,
Egy tál megrágott ételmaradék,
Egy vert asszony végigdől az ágyon.

Az álom poklának kilenc köre
És tizenkét halálos próbája,
Felkel a nap, minden új lesz végre,
Így kell legyen, így kell legyen, drága.

 

(Megjelenik: PoLíSz 129. 2010/ősz)

José Saramago: 23

Galaktika 246

Galaktika 246

A Galaktika 246. számában olvasható José Saramago O Ano de 1993 verseskötetéből a 23 című vers fordítása:

A megszállók emberhússal táplálják a számítógépeiket mert az elektronika csak így működik kielégítően

Meg ezáltal bevezettek egy olyan áldozati szertartást is melyből idővel kialakulhat egy vallás ha a megszállók kegyesen elfogadják az önkéntes áldozatokat

Köztudott azonban hogy az emberi agy egyetlen részének sem szabad belekerülnie a számítógépek tápterébe

Ha ez mégis megtörténne zavar támadna a városokon kívül és a városokban lakó emberek megsemmisítésének bonyolult rendszerében amely részben közvetlen és erőszakos részben pedig kifinomult és áttételes eszközökkel  működik

E veszélyes eshetőség megelőzése érdekében a megszállók legjobb kórboncnokai felügyelték a számítógépek táplálását

Az volt a feladatuk hogy a lehető legaprólékosabban átvizsgálják az emberhúst amelyet naponta háromszor juttattak be az acélfogakkal bélelt steril táptérbe

Az elővigyázatosságnak köszönhetően a központi ügyintézés szabályosan működött és a kapott eredmények megfeleltek a két ezred pontosságú előrejelzéseknek

Elmondhatjuk hogy az emberhús a létező legjobb táplálék bármely megszálló erő hatalmának fenntartására ha az agyat nem számítjuk

De ma az ügyeletes ellenőr figyelmetlensége miatt egy olyan levágott kéz került a táptérbe amelynek ujjai néhány százmillió neuront tartalmazó szürke masszára zárultak rá

Ha minden igaz egészen mostanáig nem érkeztek rendkívüli üzenetek a városon kívülről

A városban első alkalommal akasztotta fel magát egy megszálló katona de hátrahagyott levelét nem olvashatta el a parancsnoka mert azt a katonát aki elvitte volna neki csapdába csalták és megölték

Közben a számítógép önmaga módosítja az összes programját lecseréli a memóriáját és titokban támadásra készül

Ebben a pillanatban a biztonsági főnök feljegyzi az őrjárat időpontját és beírja hogy nem történt semmi említésre méltó

Már nem súgnak-zúgnak fenyők ősi fenyvesekben,
hová rőzséért görnyed a szegény, s hová rebben
találkahelyre galamb s gerle csöndes délután,
mikor énekében búg vágy, szerelem vagy magány;
fenyves, hol kövér tobozok testéből magokat
fiókjaiknak gyűjtenek az éhes madarak.

Szelek csókolják és cirógatják lenge szellők
a körben kitekert, földre tepert fenyőerdőt,
mint roppant tetemű égi óriások hadát,
amely míg daccal és nyugodtan várta a halált…
elvérzett, kicsorgatva illatos gyantavérét;
ebben látja minden galego hős példaképét!…

Hold and Hollo borok

Hold and Hollo borok

Hold and Hollo SWEET 2007

Elcsábít finom arany színével s érett gyümölcsillatával e szenvedélyesen édes tokaji. A szájpadláson heves és akaratos, ahogy a lime erősödik a domináns szőlő mögött, míg a hosszantartó útóíz csodálatos narancshéj zamata feledhetetlenné nem bűvöli.

Hold and Hollo DRY 2007

Ragadja meg a pillanatot ezzel a vakmerő és provokatív fehérborral. E lüktető, friss száraz tokaji a harmonikus válogatásnak köszönhetően zamataival barátságos világgá teljesedik. Szellemesen elegáns társaság, rabul ejt a mezei virágok illatával.

Hold and Hollo webshop

Hommage à José Saramago

A Nagyvilág c. világirodalmi folyóirat 2010/5. számát a Nobel-díjas portugál José Saramago szövegeinek szentelte. Olvasható benne 3 versfordításom, egy pedig itt is:

Az asztal az első tárgy
A mesa é o primeiro objecto

Az asztal az álom első tárgya.

Fehér, fehér fából, festés nélkül.

Rajta fehér papírok, lebegnek-libbennek a mozdulatok elől.

A hely hivatali szoba lenne, ha nem valamilyen apszis volna lépcsőkkel.

A vakolatlan fal ívén látni lehet a kopott köveket.

Mikor az álmodó felébred, megpróbálja kideríteni, hol volt, valószínűleg eszébe jut egy ilyen rom, Párizsban, a Cluny Múzeumban.

De nem biztos.

Nem engedelmeskednek a fehér papírok, az álmodó egyre türelmetlenebb.

Az apszisban hirtelen érezhető lesz valaki jelenléte, nem is a jelenléte, inkább fenyegetése, szétterjed, megül.

Kezdődik a rettenet.

Az ember, aki álmodik, ellen akar állni, de a félelem erősebb, nincs ott senki, kinek bátorságát meg kellene mutatnia.

Egy hosszú folyosón menekül, megáll egy ajtó előtt, biztos egy kertbe nyílik.

Hátranéz, valaki megjelenik.

A folyosó végén átsuhan egy füstszínű lány.

A félelem elviselhetetlen.

A lány közeledik, cikázva, forogva, falról-falra pattanva.

„Ki vagy?”, kérdezi az ember, aki álmodik.

„Mák”, felel a lány, hangtalan nevet.

A félelem kiveti a férfit a kertbe.

Földre zuhan, a lány, már nincs füstszíne, csak mintha piszkos lenne, mellé zuhan.

Földre érve megkettőződik, egymással harcol, ruhát tép, húst szakít egyik a másikból, ruha és hús szinte nyomban visszanő.

Az ember nem bírja tovább, ki kell szabadulnia.

Újabb lány jelenik meg, olyan, mint a másik kettő, csak sokkal nagyobb.

A földön fekszenek, egymásba gabalyodva, egymáshoz nem érve.

A nagy lány kötényének zsebében van egy tojás.

Ha azt a tojást valaki kiszedi onnan, és a kertben eldobja, hogy összetörik, a lidércnyomás véget ér.

Mert az ember már tudja, hogy álmodik.

A nagy lány leül a földre, behajlítja a térdét, combján lecsúszik a szoknya, ágyéka kilátszik.

A tojás, el kell venni tőle a tojást.

A lány nevetve ringatózni kezd.

Elérkezett a pillanat.

A férfi becsúsztatja kezét a zsebbe, és megragadja a tojást.

És felébred.