Tag Archive: litera.hu


No Sleep Till Brooklyn!

(…)

György Péter vitaindító és szuggesztív előadása után Dén Mátyás András, Dragon Zoltán és Pál Dániel Levente a könyv utópiájáról, illetve az e-könyvről beszélgetnek Áfra János vezetésével. A beszélgetés közben körbe adnak valami tablettát vagy táblát (a pontos nevére már nem emlékszem), s azon kapom magam, hogy nem tudom bezárni a tulajdonos szerencsétlenül megnyitott levelezését. A csapat lelkesen beszél az e-könyvek terjedéséről, különösen az oktatásban látják hasznosnak. Én meg a fák szempontjából, teszem hozzá magamban.

(…)

Forrás és teljes szöveg: Orcsik Roland: No Sleep Till Brooklyn! litera.hu

100 ezer költő a változásért (Fotó: © Fazekas István – HVG)

100 ezer költő a változásért (Fotó: © Fazekas István – HVG)

Forrás: Ilyen, amikor a költők megszállják a Műcsarnokot (hvg.hu)

(…) Ivan Tabeira spanyolul versel, Szkárosi Endre csinos kis performance-szal lép fel, Balla D. Károly Kárpátaljáról jelentkezik be, Csoóri Sándor elfelejt vagy nem tud eljönni, Bodor Béla lánya majdnem elsírja magát édesapja verseinek olvasása közben, Pál Dániel Levente pedig –megelőlegezve a jövőt – már nem papírból vagy a kötetéből olvas, hanem a táblagépéből. Lassan, dallamosan, fennkölten vagy épp póz nélkül, de mindenki kitölti a neki szánt 3-5 percet, mert ennyi idő jut mindenkire fejenként. Talán ez is magyarázza, hogy az írók miért nem jöhettek számításba, mert ez a rugalmasság nem a próza sajátja. (…)

Papp Sándor Zsigmond: Kilencvenöt országban százezer költő olvasott fel a változásért (Népszabadság Online)

(…) Később, ezt a bensőséges apa-lánya kapcsolatot házastársira váltva szállítja újra a családi meghittséget Csobánka Zsuzsa és Pál Dani. Ezt az is fokozza, hogy a színpadon csak ők ketten ülnek, míg a többi blokkban négy-öt résztvevő van fenn egyszerre. (…)

Fehér Renátó: Kuckó a fájdalom helyett (Litera)

A kritika hálójában

Krizis, Kreténizmus, Kritika – beszélgetés a kortárs online és print kritikáról, ezek voltak a sarokpontjai a 9. Europoetica Fesztiválon megrendezett beszélgetésnek a Ráday Képesházban, amelyen az Újnautilus, a Prae és a Litera szerkesztői vettek részt. – Kassai Zsigmond beszámolója.

Hálás feladat a netes és print kritika viszonyáról beszélgetni, leginkább azért, mert még mindig sok a tisztázatlan probléma körülötte. Majdnem szűz terület, mondhatnám Bacsó Péter filmcímét idézve (a film egy prostituáltról szól), habár némiképp sántít a dolog, hiszen netes kritika már tíz éve is volt, nem is beszélve a neten terjedő/terjeszkedő költészeti, irodalmi csoportosulásokról. Volt rengeteg éles – és sokszor a szakmaiatlanság vádjával illethető – vita is. Ezek körül, elég csak a Telep-vitára gondolni, amiben éppen egy netes orgánum, a Könyvesblog játszott kulcsszerepet. Vagy ott van Dunajcsik Mátyás sokat vitatott esszéje, az Az olvasó lázadása, amely szintén inkább csak felveti a kérdéseket, minthogy választ találna rájuk. Egy szó mint száz, jó téma ez, csak veszélyes is, hiszen könnyen zsákutcába futhat. Krizis, Kreténizmus, Kritika – beszélgetés a kortárs online és print kritikáról, ezek voltak a sarokpontjai a 9. Europoetica Fesztiválon megrendezett beszélgetésnek Ráday Képesházban, amelyen az Újnautilus, a Prae és a Litera szerkesztői vettek részt.

A moderátori szerepet Orbán György, a Ráday Könyvesház vezetője látja el. Nincs könnyű dolga, mert olyasmiről kell kérdeznie, amihez csak külső nézőpontja van. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen a gyanútlan kívülálló gyakran igen éleslátó kérdéseket is feltehet. Bár amikor a beszélgetés elején arról esik szó, hogy a kritikák nagy részemegrendelésre készül, és erre naivan rácsodálkozik, mondván, jé, akkor ez valamitudatosságot feltételez, nos, akkor bizony mosolyogni támad kedvem. Persze, hogy van tudatosság, egy netes folyóirat kritikai rovatának közléspolitikája jó esetben éppen annyira tudatos, mint egy nyomtatott folyóiraté, a kettő közötti különbség tehát nem itt keresendő. Csak hát akkor hol is?

Pál Dániel Levente a Prae.hu szerkesztője szerint például a kritikák terjedelmében. Olvasásszociológiai kutatások igazolják, hogy a képernyőn olvasó embernek más a tűréshatára, rövidebb szövegeket vár el, és ezért a neten közölt kritika jó, ha rövidebb valamivel. Míg egy folyóiratban le lehet hozni tíz-tizenkétezer karakteres kritikákat, addig a neten – hiába szabad a pálya – érdemes öt-hétezer karakternél megállni. Félő hogy az olvasó nem fogja végigolvasni.

Hogy a netes kritika megszólalásmódja úgy általában eltérne a print kritikáétól, nos, ez sokkal bonyolultabb kérdés. Mennyire éles például a netes kritika, mennyire enged meg véleményformálást, ahelyett, hogy pusztán elemzésként működne – kérdezi Vincze Ferenc, aki az Újnautilus képviseletében érkezett. Szegő János erre azt mondja: kritikusa válogatja. Másképpen szólal meg Bán Zoltán András vagy Radics Viktória, akik talán ismertségükből adódóan élesebb véleményeket is megfogalmaznak, és megint másként egy kevésbé ismert, szerző. Persze arra is van precedens, hogy egy fiatalabb kritikus üt meg élesebb hangot. Legendás példa Urfi Péter Praen közölt kritikája Nádas Péter Hátországi napló című esszékötetéről. Ott írja le azt a sokat ostorozott, ám egy kultusz lebontását (és egy kritikusi karriert) előlegező mondatát, miszerint: „Nádas Péter hülye”. Szóval lehet kultuszdöntögető szövegeket írni, és ez bizony a neten könnyebb, ám a megszólalást itt is mindig inkább az teszi érvényessé, hogy mennyire képes érvekkel alátámasztani az észrevételeit.

A beszélgetők kitérnek arra is, hogy vajon általában mi engedhető meg, és hogy van-e úgynevezett független kritika? Pál Dániel Levente erre behozza az esztétikai protekcionizmus (lásd fent: prostitúció) fogalmát. Arról beszél, hogy a kritikus gyakran kétszer is meggondolja, hogy a fontos kuratóriumokban ülő szerző pocsék könyvéről írjon-e ledorongoló kritikát. Vagy inkább szépeket írjon róla, és akkor a folyóirata nagy valószínűséggel továbbra is megkapja a működéshez nélkülözhetetlen állami dotációt. Más megközelítésből: a független kritikusnak, aki sorozatosan megírja a rosszalló véleményét, számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb kevesebb munkája akad. Annak ugyanis, aki folyton csúnyákat irkál, hiába hozza a szövegeit a Jelenkor vagy a Holmi, egy idő után nem szívesen adnak könyvet a kezébe. Itt azért Szegő János megjegyezte, hogy nem árt csínján bánni az általánosításokkal, mert szerinte ahogyan igenis vannak független kritikusok, úgy vannak elfogulatlan kurátorok is.

Ami az internetes kritika nyelvét illeti: erről aligha lehet általánosan beszélni. A netes folyóiratoknak ugyanúgy van sajátos karaktere, mint a nyomtatottaknak, ezt pedig nagyrészt a szerkesztők és szerzők személye adja.

Szekeres Dóra szerint a Könyvesblog például azért tud olyan laza lenni, mert oda bárki bármit megírhat, a szerzőnek egyáltalán nem kell ismertnek lennie. A Könyvesblog szerkesztősége sokszor olvasóknak is kioszt könyveket, a szerzőik egy részét pedig éppen ezért nem is ismerik személyesen. Az egyetlen kritérium tehát, hogy legyen jó a szöveg. Van ugyanakkor olyan kritikus is, mondja Szekeres Dóra, aki a Könyvesblogon közölte az első szövegét, ma pedig már tekintélyes folyóiratokban publikál.

Vincze Ferenc azt mondja, az is fontos, hogy kinek szól a kritika. Tapasztalata szerint a közép-európai és a magyar kritikus hajlamos szakmai igényű elemző szövegeket írni kritika gyanánt, míg ellenben Franciaországban, vagy Luxemburgban nagyobb teret kapnak a személyes véleményeknek. Ami itthon ahhoz vezet, hogy a sok szaktudományos terminus között elvész a köznapi olvasó. Pál Dániel Levente erre a könyvajánló műfajával hozakodik elő, és megemlíti az Amazon.com rendszerét is, ahol az olvasók maguk értékelhetik, véleményezhetik a könyveket. Szerinte egyébként, amíg a különböző orgánumokon megjelent kritikák és kritikusok nem folytatnak egymással párbeszédet, aligha lehet elvárni, hogy szélesebb körű párbeszéd alakuljon ki az olvasók között. Szekeres Dóra szerint a Litera által működtetett Könyvkolónia, amely a Libri könyvközösségi oldala éppen arra példa, hogy a hazai olvasókban is megvan igény és kedv az önálló véleményformálásra.

Fentebb zsákutcát emlegettem, íme: Tapasztalatom szerint, ha irodalmárok ülnek össze beszélgetni, előbb utóbb szükségszerűen megállapítják, hogy az emberek bizony nem olvasnak. Ebből aztán mindig vicces dolgok sülnek ki, például olyan mondatok, amit az egyik hallgató fogalmazott meg, hogy persze, mert az Egri csillagok követhető mintákat kínál az olvasónak, megmutatja, hogyan kell férfinak, hősnek lenni stb., bezzeg a kortárs irodalom ilyen mintákkal nem tud szolgálni. A másik jellegzetes zsákutca az irodalomfinanszírozás kérdése. Erről is lehet panaszkodni, a beszélgetők majdnem meg is tették, ám ezúttal azért ennél komolyabb vélemények is hangot kapnak. Szegő János arról beszél, hogy a netes orgánumok finanszírozása problémásabb, mint a print folyóiratoké. Egy regionális folyóirat például túl azon, hogy NKA támogatást is kap, hozzájuthat települési önkormányzati vagy megyei közgyűlések által kiutalt támogatásokhoz is. Egy netes folyóirat viszont, amelyiknek nincs lokális jellege, az ilyen pénzektől alapból elesik. A harmadik jellegzetes zsákutca a kulturális elit kettéosztottságáról való beszéd. A résztvevők valami miatt ebbe is beleszaladnak. Persze, igaz, nagyon rossz, hogy az irodalom intézményrendszere átpolitizált, még rosszabb, hogy két párhuzamos intézményrendszer működik egymás mellett, és ez kihat a folyóiratkultúra működésére is. Csakhogy, amint Szegő János mondja, éppen itt lenne az ideje lebontani ezeket a korlátokat. Netes irodalom, netes kritika, pluralizmus és szólásszabadság: talán ez lehet a megoldás erre a problémára is.

2011. május 1. 17:30 – 19:00; Ráday Képesház, (Bp. Ráday u. 25.)

Megváltoztatta-e az online irodalomkritika terjedése a hagyományos (értsd: kanonizáló, szakmailag frusztrált avagy elitista, ergo funkcióvesztésre ítélt) kritika beszédrendjét? Beszélhetünk-e internetes irodalomkritikáról, egyáltalán kritikáról a műfaj klasszikus értelmében, vagy az feloldódni látszik a különféle online műfajok, a publicisztikai témák és a társművészetekről szóló szövegek mediális vegyülékében?

Az internetes kritikának vajon sikerült-e legalább részben segíteni a kortárs irodalom alacsony olvasottságán? Van-e mód arra, hogy az interneten keresztül az irodalom magasabb „fogyasztói értékre” tegyen szert, és népszerűvé váljon a szakmabeliek egymást olvasó (?) és kritizáló (?) klánjain túl is? És milyen kellene legyen a kritika nyelve, hogy ennek a közvetítő feladatnak meg tudjon felelni, ha egyáltalán meg akar bárminek is felelni?

Egy korábbi kritika-vita során többen a kritika nyelvének személyesebbé tételét tartották kívánatosnak. De az erre vállalkozó kritikusok, kritikus-csoportok olykor abba a csapdába eshetnek, hogy szubjektív ítéleteik semmitmondóak lesznek az egymást olvasók szűk körén kívül. Mennyiben lenne szükséges tehát a személyesség mellett egyfajta közérthetőségre is törekedni annak érdekében, hogy a kritika orientáló értékű lehessen? És persze: akar-e orientálni a kritika, vagy valami mást akar inkább? És mit?

Egy régebbi megállapítás szerint a jó kritika nem alkalmazott irodalomtudomány, nem is szubjektív ömlengés, hanem köznyelv. Segíti-e egy ilyen új köznyelv kialakulását az internetes irodalmi fórumok megszaporodása, vagy narcisztikus és premodern törzsek dialógusra képtelen egyvelegét nevezik eufemisztikusan „internetes irodalomnak”? Feladata-e, funkciója-e a kritikának a dialógus? Ha igen, kivel lép párbeszédbe? Ha nem, milyen új funkciói, módozatai alakultak ki?

Kompenzálhatja-e az internetes kritika az irodalom intézményeinek (tanszékek, nyomtatott folyóiratok, írószövetségek) funkcionális, anyagi, politikai és – sokszor – szellemi csődjét, vagy az online kritika maga is illeszkedik az intézményesség avíttas erőviszonyaihoz, és képtelen tereket nyerni az internetezők, a populáris irodalom iránt érdeklődők, a társadalom nem-olvasó tagjainak körében?

A fenti kérdésekről három, sőt négy internetes irodalmi portál képviselőivel szervez vitát az Újnautilus:

  • Benedek Anna (prae.hu)
  • Pál Dániel Levente (prae.hu)
  • Szekeres Dóra (litera.hu és könyves.blog.hu)
  • Szegő János (litera.hu)
  • Dobás Kata (ujnautilus.info)
  • Borbély András (ujnautilus.info)
Krízis, kreténizmus, kritika – Az internetes kritikaírás dilemmái

Krízis, kreténizmus, kritika – Az internetes kritikaírás dilemmái

Ügyvezető költő a 21. században

Pál Dániel Levente második kötetét olvashatjuk ugyan szilnánkosra tört regénytörmelékként, én legszívesebben mégis portrékötetnek hívom.

Pál Dániel Levente korunk új irodalmi típusfiguráját rajzolja körül hosszabb-rövidebb szövegeivel, melyek a megszokott műnemi felosztásoktól mintha függetlenek lennének. Szigorúan nézve, találhatóak a kötetben lírai, prózai és drámai szövegek, ezek teljesen vegyesen helyezkednek el négy laza tematikai egységben.

Mindegyiket összefogja ás újraértelmezi azonban a könyv címe és az azzal azonos című, kötetindítő vers, amely önmagát a fenti okokból kényszerűen programadó szövegként olvastatja. Érdemes tehát neki külön figyelmet szentelnünk. Az Ügyvezető költő a 21. században című vers a kötet főhősének egy éjszakáját mutatja be. Az egyes szám első személyű hős neonfények és monitorok között éjszakázik, tiniportálok szlogenjét és klipek szinopszisát írja, cikkeket javítgat, szerződéstervezetekkel babrál, és fórumokhoz szól hozzá, azaz nyelvi kreativitását nem korlátozza az irodalom területére. Mindeközben speedezik, hogy bírja a gyűrődést. A vers csak dokumentál. Ha az egész kötet ilyen lenne, egy lírai Bret Easton Ellist harangoznék most be, de nem teszem, Ellis különben is a nyolcvanas-kilencvenes években volt menő, PDL pedig a 21. század költőjének szobrát farigcsálja, a további szövegekben a költő egyáltalán nem fél a személyességtől, így ennek a versnek a száraz dokumentarizmusa is gesztusértékű lesz. Mint ahogy gesztusértékű az ügyvezető költő univerzális, kreatív, az írást szabadpiaci viszonyok között hasznosító alakja, mert nem hányaveti módon hátat fordít, hanem inkább daccal szembefordul a máig élő romantikus, hölderlini toronyban köldökét néző félőrült-félalkoholista dekadens költőképpel. Hiszen olykor maga is játszik ezzel.

A kötet első minidráma-szerű dialógusában egy visszatérő szlogen hangzik el többször is: “Csak az a tiszta ember, akit bolondok vagy kurvák szeretnek” – ezt a mondatot talán már Baudelaire sem írta volna így le, a szerző is ironikus pozícióban veti föl: édesanyjának címzi egy párkapcsolatokról folytatott beszélgetésben, amit anyja ezzel zár le: “Ez nem trendi.”

PDL mintha nem is próbálna trendi lenni, verseiben olyan fogásokkal él, melyek abszolút kívül esnek napjaink paradigmáján: népies fogásokkal él (ugyan ironikusan, de most épp az irónia sem trendi): “Ránézek a ránézek a / hosszúnyelű késre”, máskor viszont jól alkalmazza az élőbeszédszerű lírát is (Telefonszex).

A párkapcsolati dialógusokban hasonlóan erős szerepet kap a testiség és a dekadencia. Maja, Szonyecska, csupa XIX. századi párizsi lokálba való név. Hisztérikus nők és rideg, macsó férfiak beszélgetnek. Felöltözött testek, lemeztelenítik egymást, nincsenek tekintettel semmire. A történetek elmennek akár a világháborús legendáriumokig (Kishúgunk), máskor pedig maiak, de a nők szinte mindig boszorkányok, a történetek pedig mágikusak, szűkszavúak és kegyetlenek. A szűkszavúság néha odáig megy, hogy egy laza (folyt. köv.)-vel elintézi az egyik legérdekesebb elbeszéléstöredéket  (Elefánt), amely egy már-már Lynchet idéző torzszülöttről szól, akinek minden vére a péniszébe áramlott, a teste pedig emiatt elsorvadt.

A szó legjobb értelmében érdekes szöveg a Nemes Z. Máriót és a hozzá viszonyuló kritikusokat rövid kis képekben felmutató Húsba töltött költő című tárcanovella, melyben minden olyan közhely elhangzik NZM költészete kapcsán, ami unalmas kritikákban és kocsmai beszélgetésekben elhangozhat: Petri, Taxidermia, megfilmesítés, paranoid kritikusfélelmek a konkurenciától.

Nemes Z. Márió felemlegetését megint csak gesztusértékűnek vélem, hiszen annak ellenére, hogy a szerző szinte minden lehetséges irodalmi pozíciót sorra vesz, a legjobban mégis akkor működnek szövegei, mikor erőteljesen és gátlástalanul ír a testről. A Telefonszex című szöveg: “Egyszer önkielégítés közben értettem meg / a férfi-nő kapcsolat lényegét” és az Öreg cukor (“Nejem fotel”) egyaránt a ledöntött tabuk botrányos nyelvén túl igyekszik a kapcsolatok önzéséről, nárcizmusáról, birtoklásról és tárgyiasításról érvényes módon beszélni; egy kötéltáncos precizitásával egyensúlyozik a közhelyek és az antiközhelyek között, a mindkettő feletti szédítő magasságban. Ez nem Nemes Z. embertelen testisége, ez inkább emberi, nagyon is emberi, és épp ezért lefegyverzi olvasóját, koncentráltan hat.

A kötet bemutatóján a szerző arról beszélt, tudatosan szerkesztette vegyes műfajúra, többregiszterűre a kötetet, hogy úgymond “mindenki találjon benne kedvére valót”. Ennek a szerkesztői elvnek előnyei és hátrányai vannak. Előnye, hogy a legkülönbözőbb olvasói elvárásoknak is megfelel, azaz a szerkesztői szándék valóban működik. Kétélű fegyver azonban a kötet plurális ‘saláta’-jellege: elkerülhetetlen az egyenetlen színvonal.

Az ügyvezető költő legnehezebben értelmezhető, és leggyengébb darabja az utolsó 4-5 vers. A párversek: a Mail és Re:mail szerelmi vallomásai és érzelmi túlfűtöttségei, József Attila-reminiszcenciái egyszerűen nem mondanak semmi olyat, amit ne mondtak volna már el sokan szinte ugyanígy. Az élet egy folyója pedig ugyanez: az életet allegorizáló folyó akármennyire is igyekszik bennemaradni a folyóképben és nem túlallegorizálni magát, hiányzik az olvasást élménnyé tevő ráismerés, nem szórakoztat, nem gyönyörködtet, nem izgat és sajnos ugyanez igaz az “Aludj, szerelmem szerelme” zárlatú újraírásra is: gyenge zárlat.

Pedig a címben és az indításban nagyot vállalt PDL, és vannak olyan pontok a kötetben, amelyek megfelelnek ennek a kihívásnak.

A szerző nem egy összetett, koncepciózus, paradigmaváltó kötetet szándékozott felmutatni, hanem fricskákat szórni a paradigmának és az azt pátyolgató kritikai elvárásoknak. Inkább egy hanyag, ámde következetes, paradox módon őszinte szereplírából és jól retorizált, irodalomelméletekre is reflektáló prózatöredékekből elnagyolt szövegportrét festett egy  anakronisztikusságában is nagyon mai kötettel. Mert épp erről szólna a mai, szilánkokra hullott YouTube/iPod-nyilvánosság: ne legyenek uralkodó hangok, mindenki találja meg a neki tetszőt és hallgassa, nézze, olvassa stb. Ezért került egymás mellé vers, drámatöredék és karcolat, ezért szólal meg hol a dekadens dac, hol a játékos irónia, hol az összetett, testet boncolgató agyonretorizáltság. Nem paradigmát vált tehát PDL, hanem bejelenti a paradigmák végét, és az Ügyvezető Költő eljövetelét, aki lejön az elefántcsonttoronyból és céget alapít, ezerféle teendője mellett ír, de nem roppan össze önnön nagysága alatt, sőt: jól szórakozik magán, és feltehetően rajtunk is. Legjobb, ha mi is vele szórakozunk.

Eredeti megjelenés: litera.hu

Asszociációk

A Műcsarnok új projektbe kezdett (ez alkalommal a József Attila Körrel együttműködésben). Asszociációk címmel új sorozat indult, ami arról szól, hogy milyen gondolatokat tud hozzátenni egy-egy művészeti ág képviselője egy másikénak az alkotásához, hogyan erősíti fel annak jelentését, vagy tágítja ki értelmezési horizontját. Jelen esetben a Műcsarnok ART FANATICS kiállításának hét képe került középpontba: Méhes Lóránt: Marietta Zuzu szemüvegben, Fehér László: Rokonok, Klimó Károly: Tűz és madártollak, Pauer Gyula: Fekete levél, Braun András: Kis Budapest, Bernát András:Sublót és Bukta Imre: Kövesdi domboldal. A képek egyébként magyar műgyűjteményekből származnak, ilyen kiállítást a Műcsarnok eddig egyszer rendezett, érdemes tehát a képeket is megnézni, amíg lehet: május 23-ig!

(…)

És a részletek: Csobánka Zsuzsa Braun András képét választotta Bálnaszív című korábbi verséhez. Én „szépen tudok ölni” és „sós vízben forgatom a testem”, te meg „a vízre figyelsz, / mit mesél, merre visz, / ha hagynád” – írja. A kortársak közül Pál Dániel Levente Lehorzsolódott észjárás című versét tartotta a Klimó Károly-képhez illőnek: „a kábítószer és Nietzsche után / a világot meg kell váltani, vagy úgy kell hagyni, változatlanul – / a világot megérteni azonban nem érdemes, / megérteni a szomszéd szobát érdemes, amelyet ragyogó napfény áraszt el.”

Az eseményről a teljes beszámoló itt olvasható: