Hogy éltünk, nem hiába (Pogrányi Péter recenziója)

14084_10151560069774917_756361414_n

 

 

A borítóról a szerző egész alakos fotója tekint ránk: fiatal költőnél szokatlan gesztus ez. Jelzi: a kötet fő témája és tétje az én artikulációja, a saját hang hallatása. A versek telítve vannak egyes szám első személyű igealakokkal és a beszélőre utaló más nyelvi elemekkel, de a póz egyáltalán nem adys.

A szövegekben megképzett én – jóllehet szexuális aktivitásáról és az utazás, sőt egzotikus helyek iránti rajongásáról is értesülünk – nem válik plasztikussá. Az öniróniától szinte teljesen mentesen kezelt alakmást a versekben leírt minitörténetek szinte agyonnyomják, eltüntetik, csak a könyv végén beköszönő frusztráció válik hiteles és integráns részévé. A költemények egy nagy tudatfolyam vagy álomvízió részei, abból kiemelkedő szigetek (hogy a kötetben fontos hajómetaforánál maradjunk). A halványan avantgárd reminiszcenciákat csillogtató szabad versek epikuma esetleges: sem kezdetük, sem lezárásuk nem kellően motivált, ahogy a rövid kötet négy szakaszra bontása is inkább a ciklikus építkezés iránti szándék jelzése, mint megvalósult poétikai koncepció.

A kötet élén Szerelmes vers hívogat, a záróciklus pedig főleg erotikus emlékeket gyűjt össze; Erósz ott lebeg a textus fölött. A képlet pofonegyszerű, ahogy az Elcsábítottam egy férjes asszonyt című vers zárlata filozofikus tömörséggel összegzi: “kisdrága, elviszlek, velem jössz, / ennyi kell, és semmi más.” A testi vágy megfogalmazása egy nagyszabású macsó diskurzusba illik (“Kegyetlen Isten, ez hogy szopott!”), de a költői nyelv zabolátlansága, olykor kattogóssá, ritmustalanná válása túlságosan eltávolítja az olvasót a szövegélménytől – ez az erős állítások élét is elveheti. A rímes szövegek, kötött formák a szabad verses vágtából puritán egyszerűségre váltanak. Vajon az eposzi tágasság és faék egyszerűségű sorpárok konfliktusa a költői program része? Túl nagy a fesztáv.

Forrás: Magyar Narancs

 

Besóvárgás (JAK-tábor – második nap)

(…)

A digitalitás volt az egyik hívószava a következő beszélgetésnek is, ami az elektronikus irodalom, a különböző e-olvasóeszközök és a rájuk épülő üzleti stratégiák elemzésével próbálta ezt a slágertémát körbejárni. A nagyívű, szinte sci-fibe illő víziók mellett (mint amilyen a moderátor, Áfra János felvetése volt, miszerint az általános iskolákban a tankönyveket e-olvasóknak kéne felváltaniuk) jobbára arról vitatkoztak, milyen módon lehet az e-bookokat vonzóbbá tenni az olvasók számára. Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden szöveget, csak azért, mert szöveg, egy kalap alá venni: a bestsellertől kezdve a felsőoktatási szakkönyveken keresztül a napi- és hetilapokig más-más olvasási eljárások működnek, így a forgalmazóknak is külön stratégiákkal kell a részterületekre rástartolniuk. Az viszont nagy kérdés, hogy az e-bookokban rejlő technikai lehetőségek miként változtatják meg az olvasási szokásokat vagy a kiadói gyakorlatot: amióta az Amazonon több e-könyvet adnak el, mint nyomtatottat, úgymond a jövő elkezdődött. Érdekes volt Schein Gábor felvetése: szerinte az e-könyvek a hagyományos könyveket próbálják utánozni, emiatt pedig az energiák nem arra összpontosulnak, hogy a saját lehetőségüket minél alaposabban feltérképezzék. Valószínűleg a szépirodalom éppen az a szegmens, ahol a legtovább megmaradhat a hagyományos könyvformátum, már csak a „fogyasztók” konzervativizmusa miatt is.

(…)

Forrás és teljes szöveg: Pogrányi Péter: Besóvárgás. kulter.hu