Tag Archive: Pollágh Péter


Három PRAE.HU & Palimpszeszt verseskötet jelent meg idén: Marno János A semmi esélye, Pál Dániel Levente Ügyvezető költő a 21. században és a legújabb, Pollágh Péter A Cigarettás – utóbbit k. kabai lóránt mutatta be –, a költők pedig felolvastak november 17-én 19 órától a Műcsarnokban.

Elejétől fogva Morriconét hallottam, a legnagyobb csöndben is, a versek szép dala közben. Szóltak szépen, csöndesen a versek, a bemutatás, de Morricone csak nem hagyta abba. Látni véltem Clint Eastwood, Lee Van Cleef és Eli Wallach arcélét is egy pillanatra. Nem volt felesleges szöveg, csak nézések. Nem volt bevezetés, felvezető, ráhangolódás. Derékszögbe állított két kanapén ültek a költők egymás mellett szögletesen. Általában cigarettáztak. Általában egyikük lazán hátradőlt, a másik előrehajolt, aztán fordítva. Egyikük keresztbe fonta a lábait, a másik széttárta, aztán fordítva. Nem volt több mozgás. Mindig csak egyikük beszélt. Olvasott, nem beszélt. Nem kérdezett senki.

Pál Dániel Levente hat verset olvasott fel, de hét olvasás volt, mert egyet kétszer, áthajolva és nem hajolva, a reménytelen soráthajlást: „gyenge vagy, bizakodsz, mindhiába/ menekülsz előre, futsz, hátha/ majd te leszel, aki több lehet/ mint aki bárha lehettél volna”Az öreg cukrot: „Nejem közönyös, mert fotel. Ilyenkor besüt a nap, nézem az eget, meditálok, hunyorgok, kiverem. A nap felé. Hátha eltalálom. Máskor éjszaka, ez sokkal intimebb. Benéz egy műhold. Kinézek a műholdra, ráverem. Leginkább a fotelre.”, és Az élet egy folyóját: „ Nincs emlék, ha mindet elmesélem,/ egy folyóba bevezetlek szépen./ Nincs varázslat, mit a parton hagytunk volna/ levetett ruháinkkal egybehajtogatva”.


Reklámok

Három költő vonul vörös szőnyegen a Műcsarnokba: Marno János, Pál Dániel Levente, Pollágh Péter. Ezt adta idén a PRAE.HU+Palimpszeszt a magyar költészethez: A semmi esélyét, az Ügyvezető költő a 21. századbant és az este premierjeként, k. kabai lóránt bemutatásában A Cigarettást!

Időpont és helyszín: 2010. november 17. 19:00 Műcsarnok

Új PRAE.HU könyv jelent meg

Pollágh Péter: A Cigarettás

Pollágh Péter: A Cigarettás

A Cigarettás Pollágh Péter (Tatabánya, 1979) költő, író, szerkesztő negyedik kötete, második a PRAE.HU-nál. A borítón Fehér László Lépcsőn II. című festménye látható.

A Cigarettás mesél. Szeretetről, vezeklésről, árulásról, megkísértésről. 79-ről, a Kávé térről, Víziről és Ecsédiről. És a nyelvről, mindenek felett. Mintha Pollágh Péter második, Fogalom című kötetét mesébe mártották volna. Az ottani nyelv ezúttal varázskalapba öltözik, de ugyanolyan kérlelhetetlen marad: „az előszörre / nincsenek szavak, / se szók”. Kétszemélyes, féléber utazás ez, álomsubák alatt, Pompej és Baton Rouge felé.

Kemény István és Darvasi László fülszövege itt olvasható.