Tag Archive: prae.hu


“Szakmai fórummal egybekötött búcsúbulit tartott a nyomtatott kiadásról lemondó Színház folyóirat a Jurányi Közösségi Házban szerda este. Tompa Andrea főszerkesztő elmondta, miután áprilisban a folyóirat eddigi fő támogatója, a Nemzeti Kulturális Alap hat hónapra nyújtott a korábbi éveknél kevesebb – 6 milliós forintos – támogatást, elhatározták, nem készítenek ilyen körülmények között több nyomtatott lapszámot. (…) Pál Dániel Levente, a Prae negyedévente megjelenő print és rendszeresen frissülő online irodalmi médium főszerkesztő-helyettese a beszélgetés előremutató jellegét igyekezett erősíteni. (…) Pál Dániel Levente végül azzal zárta a vitát, hogy igazi zsákutcába futott a magyar művészeti folyóirat, mivel az elitista lapok értékteremtő munkájára maga az elitista sem tart igényt azzal, hogy nem vásárolja meg a lapot.” (Népszava, link)

 

11008787_10153197908904917_8423821114968635546_n

Ez az a (szerkesztői) szemlélet, ami egy ideje Magyarországon nem divat (volt valaha?), se a kultúrában, se a közéletben, se a kultúrpolitikában (stb.), se az egyik vagy a másik vagy a harmadik oldalon (vö. haverok, vö. esztétikai korrupció, vö. kánonpánikkeltés). Álomvilágban élnénk, hogy évtizede ezt képviseljük, és a továbbiakban is ezt fogjuk? 😀 >>> “…olyan felfogásban képzeljük el a kultúra és a tudomány mintázatait, amely nem rendezi azokat hierarchikus szerkezetbe, sokkal inkább mellérendelő és egymást értelmező viszonyban gondolja el őket. Irodalmi kínálatunk elsődleges célkitűzése továbbra is annak a profilnak a megőrzése, amely az alakuló kortárs literatúrában képes a folyamatos megújulásra, a beszédmódokat pedig nem bemerevíti, hanem párbeszédbe hozza.” (by L. Varga Péter, a fotó is tőle 😉 )

Forrás: prae.hu

Az asztalnál a költő ingben, hosszú nadrágban, amolyan elegánsan, a moderátor pedig lenge, nyári ruhácskában, jelezvén, hogy odakint 40 fok tombol. Az alapállás teljesen szokványos, egy átlagos Godot-estre számítunk, ahol Czapáry Veronika most majd Pál Dániel Leventéhez intézi kérdéseit, aki önreflexív monológjait felolvasással színesíti. A beszélgetés hagyományos kereteit azonban már az első percekben darabokra zúzzák.

Czapáry Veronika már a beszélgetés elején a hermeneuta szerepét ölti magára, amit Pál Dániel Levente nehezen tolerál és hol könnyed iróniával, hol csípős szarkazmussal reagál a moderátor csapongó és erőszakosan végigvitt értelmezéseire. Az elején ezek a hangsúlyok még csak kevéssé törnek elő, Czapáryn látszik, hogy hagyományos beszélgetést szeretne végigvezetni, ám, amikor megpróbálja a saját gondolatait elfogadtatni, akkor a költőből is előtör a csakazértis (vagy inkább a csakazértse).

Kezdődik ez az egész incselkedés azzal, hogy a moderátor szerint PDL legújabb kötete már külsőre is meglehetősen formabontó és feszegeti az irodalmi hagyományokat, hiszen nem igazán jellemző, hogy a címlapon név és kötetcím helyett a költő arcképe szerepel. A költő pedig azonnal provokál: “Biztos, hogy én vagyok a képen?”, majd kissé komolyabbra fordítva a szót, elmondja, hogy nem a hagyományokkal kívánt szembemenni, hanem csak a könyv mint tárgy lehetőségeivel játszott el. Az arckép szerinte azonnal megjegyezhetővé teszi a könyvet és annyit biztosan képes elérni, hogy a vásárló leemelje a polcról az adott példányt és belelapozzon, mivel érdekli, hogy ki van a képen. Ráadásul a könyv éppen olyan formátumú, mint egy CD, ami egy újabb csavar.

A külső megjelenés megvitatása után Czapáry a kötet verseit átfogóan értelmezi: szerinte a költő e művekben már nem kecsegtet reménnyel, nem áltat, hanem leszáll a mélységekbe és elénk tárja a koszt, a mocskot, a szennyet. Erre PDL nagyot néz, szerinte nem így van, de a moderátor nem kíván eltérni saját igazától, sőt még azt is hozzáteszi, hogy a versek nagy része nagyon misztikus. A költő szerint egyáltalán nem azok, a moderátor pedig ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig azok, így beindul egy verbális küzdelem, az egyik oldalon a nemek, a másikon az igenek. Ezt a moderátor rekeszti be “akkor olvasd fel az egyik versed, és majd utána folytatjuk” kijelentésével.

A Vörös halakat vacsoráztunk ciklus darabjai következnek, Pál Dániel Levente a címadó verset veszi elő. Előadása meglehetősen érzéki, jól látható, hogy újra átéli azokat az élményeket, amik a verset jelenvalóvá tették, ennek köszönhetően pedig mi is a költemény hatása alá kerülünk. De mielőtt még túlságosan mélyre merülnénk a vers által kínált térbe, Czapáry Veronika gyorsan visszaránt minket a valóság talajára puritán felolvasásával: ő a ciklus versei közül az Olho azult és a Prófétakört választja. A moderátor a versek után újra visszatér a misztikumhoz, állítása szerint a felolvasott darabok is egyre kevesebb reális elemet tartalmaznak. A parttalan vitát végül a költő zárja le: hihetetlen, de ezek is alanyi versek, attól még, hogy nem az Andrássy úton, hanem a Zöld-foki szigeteken történtek meg velem. Más kultúrákban olyan dolgokat élnek meg valóságként – például a lélek fává változását –, ami nálunk nem az. De ettől még ezek nem lesznek misztikus versek – magyarázza, kissé bosszankodva.

Czapáry Veronika pillanatnyilag feladja a küzdelmet és a kötet címére tereli a szót. Úgy látja, hogy a költő ezzel a kijelentéssel is provokál, Pál Dani azonban elárulja, hogy ennél sokkal gyakorlatiasabb okok alakították ki a kötetcímet. “Szerintem ez a lehető legjobb cím, mert nem zavaros és pontosan azt adja, amit ígér”. A versek olyan tapasztalatokról, élményekről számolnak be, amik miatt megérte élni. A kötet utolsó darabja, a címadó ebből a szempontból jól összegez, habár Czapárynak problémái adódnak vele. “Veronika, ez egy férfivers, törődj bele” – csitítja a költő beszélgetőpartnerét, aki ezen a ponton feladja a küzdelemet és belenyugszik, hogy moderálása nem a megszokott kerékvágásban fog tovább haladni.

Közben a költő előveszi a telefonját, hiszen a kötet utolsó versének van ám folytatása is, de azt nem nyomtatta ki, vagyis de, a papír azonban otthon maradt. Amíg zajlik a keresgélés, Czapáry újra megpróbálja felvenni a fonalat, de nincs elég ideje, a vers hamar megkerül, így elhangzik egymás mellett a Hogy éltünk, nem hiába, majd a Hiába éltünk – tévedtem korábban. A költő sok érzelemmel olvas, mi pedig újra bekerülünk abba a bizonyos térbe, amiből az előbb kiszakítottak.

Czapáry hirtelen a kötet második ciklusára (Versek egy házasságból) tér át, gyorsan ki is jelenti, hogy a téma nem túl izgalmas, amire a költő egyből ráharap: “tényleg nem, viszont kicsit hosszabb volt, mint egy mozi és legalább 3D-s”. A moderátor megpróbálja elengedni a szurkálódó megjegyzést a füle mellett, és újból elemezni kezd: előveszi a toposzokat, értelmezi a hangvételt, csűr, csavar, PDL pedig jóleső iróniával fojt el mindenféle magyarázatot. Czapárynak kezd elege lenni, kissé felháborodva kérdezi PDL-től, hogy egyébként őt lehet-e egyáltalán moderálni. PDL kitér, inkább visszakérdez: “arra vagy kíváncsi, hogy lehet-e engem szerkeszteni?”. És mint kiderül lehet, méghozzá Jászberényi Sándornak, aki jelen kötet verseit fél óra alatt a Szimplában egy pofa sör mellett formálta tökéletesre.

Elhangzik közben a Család, gyerek, kenyér, mosoly a költő előadásában, majd Czapáry újra csak értelmezne, ami már sok(k) a költőnek, így látszat-könnyeket csal ki szeméből, Veronikától még zsebkendőt is kér, majd miután a moderátort kellően zavarba hozza, ráadásként még fel is hörpinti Czapáry vizét, amit ő meglehetősen rossz néven vesz. A Moha kávéház pincéjében összegyűlt közönség meglehetősen jól szórakozik e rögtönzött előadáson, azonban az est sorsa egy cérnaszálon függ. Ez a vékony szál akkor szakad el, amikor a Nyomok című vers esetében Czapáry a címlapon megjelenő cipőnyomokra asszociál. PDL láthatóan kiborul ezen a kijelentésen, majd dühében feláll és megmutatja, hogy miként tapodta a homokot “a fotó kedvéért”. Ekkor Czapáry felháborodva közli, hogy még a költő sem lehet ura az összes szövege összes jelentésének, és hogy igenis fogadja el, ha valaki mást lát bele a verseibe.

A másik két ciklus versei kerülnek a vérpadra, a moderátor itt már többet kritizál, van, hogy egy versbe köt bele, de leginkább a cikluscímek zavarják (Földrengés után, Átszállás és eltévelyedés nélkül), amire a költőnek csak annyi a reakciója: “Miért, te milyen címet adtál volna?”. Elhangzik még két vers, majd Czapáry kardját leengedve terveiről kérdezi a költőt.

PDL örül a kérdésnek, végre érdemben beszélhet, így elmondja, hogy három is van, rögtön. Szeptember körül jelenik meg Az Úr Nyolcadik Kerülete, amiben rövid dialógusokat közöl majd, melyek kurvákkal, stricikkel, koldusokkal, romákkal történt találkozásai során estek meg. A kötet szövegei először a Facebookon indultak útjukra, megszerették őket, rövid időn belül pedig kiadó és egy szép összegű támogatás is érkezett, így hamarosan könyvként láthatjuk viszont e rövid történeteket. A költő elmondta, hogy a bemutatóra performansszal készülnek, a szokásos laudáció vagy beszélgetés helyett. Szintén tervben van egy saját tanulmánykötet megjelentetése, a Philologia 3.0. Ezen felül persze készül az új verseskötet is, Az életbe megbolondulni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki akarja én nem ellenzem, amiből két verset kapunk is búcsúzásképp.

Godot Irodalmi Estek 77. – Pál Dániel Levente szerzői estje Czapáry Veronika moderálásával, Moha Kávéház, 2013. 08. 05.

Forrás: prae.hu

Szépeszmény és brutalitás, avagy a gonzo-líra keservei Pál Dániel Levente frissen megjelent Hogy éltünk, nem hiába című harmadik kötetében.

Van egy férfi Budapesten, aki sápadt utcai lámpafény alatt állva is meg tudja mondani nekünk, merre van a legközelebbi börtöncsillag. Nem olyan nagy vaszizdasz ez, némi csillagászati ismerettel és a Kertész utca spontán, ámde beható tanulmányozásával könnyűszerrel, hogy azt ne mondjam: szimplán elsajátítható. Bár nem árt olykor némi nehéz szereket is beszereznünk hozzá. Egy bárt pedig biztosan.

Mivel én nem vagyok recinkvizítor, se Heródes, se Pilátus, de még csak római légiós sem, hogy két gerendát fogva a rövidebbiket közepénél, a hosszabbikat kábé kétharmadánál összecsavarozzam, aztán jöhet a szerző, három szög, kopp-kopp-kopp, hadd szóljon a lant’n’roll, talán lesz majd feltámadás is… Hurrá!

Kötetét olvasgatva, úgy látom, Pál Dániel Levente sem törekszik megváltói szerepre, rögtön roppant szimpatikus lett ez benne. Talán ezért is hiányoznak röpke “lelkesedésemből” a Szakmai Szakszavak és Konkrét Konkrétumok, amiről az olvasó is rövid időn belül megbizonyosodhat, kérem, készüljön fel erre és a szubjektivitásra, ha egyáltalán itt van még és folytatja az olvasást.

Térjünk a kötetre. A könyvborítón ugyan verőfényes napsütésben ácsorog a szerző, mellette egy ártatlannak tűnő városi galamb, de ez ne tévesszen meg senkit, pincébe zárt Béna lánca zörög a papírsúrlódás hangjaiban, könyvecskéjét lapozgatva. S vajon merrefelé néz a szerző a fotóról? Felfelé, miránk, a szemünkbe. Résre húzott tekintettel vizsgálódik, mert bizony mi magunk vagyunk a legközelebbi börtöncsillag, a pontként világító fegyintézet (illetve tölteléke), pár óra olvasás után helyére is kerül a magángalaxis rendszere: rabok vagyunk vagy börtönök, ez nem kérdés, de választhattok. Persze főleg mindkettő.

27 versből, négy rövid ciklusból áll az anyag. Gyorsan elolvasható, de nem könnyen, pedig sok lebegő szépség, érzékeny impulzus emeli a verseket. Sírdogálva azért ne kapjunk rögtön papír zsebkendő után, mert lehet, hogy előttünk ondós kézfejét törölgette belé egy kókusztej illatú nő. Minek is titkolnánk az ilyesmit. Sőt, a még ilyesmibbeket. Inkább csináljunk belőle lírát, nem jelszavas, hanem konkrét, letisztult irodalmat. S ha már szóba hoztam a csillagokat, kering bennem egy orbitális közhely: szerethető líra. Ha akarnék, tudnék fogást találni rajta… De nem akarok. És ezt a versek érték el.

Pályaudvarok bűze és a szerelem lassú extázisa: utazunk, próbáljuk abszolválni az érthetetlent, amit időnként giccsbe hajló romantikával úgy merünk nevezni: Élet. Nem félünk a félelemtől, régi alapszabály ez, a bátorság időnként meghunyászkodás, az alázat verekedés, a megszállottság pedig… Nem is tudom, talán egy szelet, párna alá rejtett penészes, összeszáradt vajas kenyér, amit az olvasó szomorú kamaszként majszolgat esténként, keserű szájízzel cigarettákra és nőkre (és/vagy férfiakra) gondolva, egzotikus álmok, tájak foglyaként. Belső vagy külső vidék, oly mindegy, hiszen a kényszer örök: leírni azt, amit senki más nem tud megfogalmazni, amit sem drogok, se szex, se a város vagy a legsúlyosabb perverzitás, az úgynevezett realitás sem tud reprodukálni: a tiszta önkívületet, ami egyetlen örökségünk ebben a sivár, beteg és meghasonlott világban, melyet nem átallanak egyesek Rendszernek becézni.

Már nem vagyunk gyerekek. Gyűlnek a sebek, behegednek, kemények lesznek, újabb sebek nyílnak, és mind a véres, mind az elvarrt vagy összenőtt részeknek egyre nagyobb igénye van valami ölelő, puha némaságra… “Egyre több a párna.” Kellenek a sanzonok, kell az éhes, korgó gyomrú, őszinte beszéd, mindenféle naivitás vagy vekengés nélkül, kortárs szövegek igényével.

A költő szerelmes, a költő házasodik, a költő utazik, a költő hülye, a költő skizofrén, iszik, dolgozik, gondolkozik és figyel, főleg figyel, környezetére és “belnyezetére”, de ez a költő nem pózol, önmagát adja és mutatja, ami talán az egyik legnehezebb mutatvány a dohány-, katlevél- és csepűrágók szűkülő és szűkölő társadalmában is. Véresen könnyű és nevetségesen komoly. Nem sasszézik a modorosság porcelánnippjein ez a költészet, pedig vannak benne balettmozdulatok és törékeny elemek is. Önazonos – számomra talán ez a legmegfelelőbb szó. És higgyék el, ritka teljesítmény ez manapság, mikor igen gyakran a képmutatás és megfelelési kényszer igazgatja az alkotó elmét. Nem vágja képünkbe önmagát, nem díszeleg-tetszeleg, nem köp ki megvetően. Művelt lélek szép beszédei, magától értetődő egyszerűséggel. Szarik ez kérem a világra. És milyen jól teszi.

1 éves a prae.hu kulturális táblamagazin!

1 éves a prae.hu kulturális táblamagazin!

Letölthető innen (ahogy az eddigi összes szám is): LINK

 

Helyszín: Ipolyság (Šahy)

Időpont: 2012. július 27. (péntek) 20:00

Vécsei Rita Andreával bemutattuk a Prae-t, prae.hu-t. Ő olvasott, én beszéltem, válaszoltam.

“A héten rengeteg folyóirat bemutatkozott, rengeteg program volt, talán túl sok is. A Szőrös Kő, az Ambroozia, a Palócföld mellett bemutatkozott a Prae és a Bárka is. Előbbiekben a jelenlévők egy része már publikált, utóbbiak voltak „a nagy durranások”. A Prae-t Pál Dániel Levente és Vécsei Rita Andrea képviselte, akik egy meglehetősen interaktív bemutatkozást tartottak: a felolvasások mellett végre arról beszéltek, ami a pályakezdőket érdekli, kérdés-felelet formájában folyt a beszélgetés. “

A prae.hu által meghirdetett Jövőnéző Könyvtrailerek versenyének sajtótájékoztatója június 8-án a Rózsavölgyi Szalonban volt. Videótudósításunkban zsűriből Benedek Anna, Divinyi Réka, Herendi Gábor, illetve M. Tóth Géza ismertette a verseny részleteit, saját szempontjait. Az együttműködésüket már előre jelző kiadók munkatársai közül is többen jelen voltak.

<p><a href=”http://vimeo.com/43919195″>A Jövőnéző Könyvtrailer versenyének sajtótájékoztatója</a> from <a href=”http://vimeo.com/bishujo”>Gyarmati Lili</a> on <a href=”http://vimeo.com”>Vimeo</a&gt;.</p>

Forrás: prae.hu

(…)

Pál Dániel Levente, az ELTE Eötvös Kiadó főszerkesztőjeként a tanulmányok világáról beszél, mint mondja, nem kevésbé izgalmasak ezek, mint egy-egy szépirodalmi mű, sőt, a két műfaj képviselői gyakran ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, a különbség a válaszadás formájában van. Továbbá egy tudományos könyvkiadó köteteit nem lehet, hanem kell – például tanulmányaink során olvasni –, így az Eötvös Kiadó a könyvtrailerek által talán a tanuláshoz való hozzáállást is formálni tudja.

(…)

Forrás és teljes cikk: Hevesi Judit: Felforgatás: a Jövőnéző Könyvtrailer versenyének sajtótájékoztatója. prae.hu (2012. június 9.)

A sokszor befejezetlen mondatokból vagy bekezdésekből, a félig végigvitt gondolatnyi nekifutásokból lehetne hálót szőni Csermely Péter Bloghálózatos életfilozófiám című könyvének bemutatója köré, nem matematikai értelemben, hanem ahogy a pók, vagy akár több – figyelmünk kalandozó legyeit befogva a könyv bűvkörébe.

Falus András immunológus kérdez, nem azokat a kérdéseket teszi fel, amiket előre elküldött, más dolgok érdeklik, és arról akar beszélni, ami őt igazán – hogy a könyvről lesz-e szó, vagy sem, majd kiderül, szavaiban látszólag elzárkózik, mozdulataival nem: ujjai, keze végig játszanak a könyv még kéziratos, összefűzött példányával.

S ha már mozdulatok, a beszélgetés egyik első befejezetlen bekezdése – majd a könyvben végig el lehet olvasni – is e köré rendeződik. Falus az úszás tipologizálására kérdez rá: “Ahogy úszol, az jellemző arra, aki vagy.” Példa sajnos nem sok, szinte alig vagy éppen hogy – majd a könyvben, ugye –, ezek nélkül lebeg tovább az igaz megállapítás: a mozdulatok amennyire kevésbé befolyásolhatóak, mint a szavak, annyira többet el is árulnak a mozgolódóról, a személyről, a személyiségről. Például az úszás során… Kerouac ugyanezt a fahasogatásban vette észre (vö. Big Sur), ám ez nem hangzik el… viszont Yehuda Menuhin neve igen, aki nem azt figyelte, hogy melyik tanítványa hogyan játszik, hanem azt, hogy melyik hogyan veszi elő a hegedűt, s hogyan rakja el – nála ez volt a tehetség mértéke, a kód, ami alapján kiválasztotta a legjobbak között a legjobbakat.

S ha már tehetség, Csermely másik nagy témája, úgyannyira tudósilag, mint életileg, és személye kapcsán kihagyhatatlan, megkerülhetetlen, főleg a tehetségkutatás és -gondozás – azaz a Kutató Diákok Mozgalma. El is hangzik a kérdés: Mi a tehetség? Mi a tehetség definíciója? A válasz egy tudós óvatosságával messziről indul, és megpróbál kitérni. Csermely harminc-negyven éve tehetség-gént nevezett volna meg, ma inkább azt mondja, nem lehet a tehetséget sehogysem jól definiálni, nem lehet a tehetséget jól körülhatárolni – bonyolult feladat. Ahogy mondja, az elmúlt öt-hat évben sok szempont, sok megfoghatóságának tűnékenységében is megfoghatatlan faktor hozzátevődött a tehetség általa gondolt mibenlétéhez: az intelligencia, a kitartás, a kreativitás, a szocializáció, a siker mint önmegvalósítás és elégedettség. Egyik sem fedi a fogalmat, ha mégis valami, és ezek nagyon, önmagukban is – szentenciaszerűen – izgalmas gondolatok, akkor a tehetség olyasmi, mint ami ezek mögött a mondatok mögött sejthető: “Az eredetiség nem más, mint az eredethez való visszatérés.” – vagy Poincaré után: “A kreativitás olyan dolgok összekapcsolása, amelyek nagyon távol állnak egymástól.” – vagy: “Ahol a tér nagyon tág két gondolat struktúrája között, ott lehet eredetiséggel kitölteni az űrt.”

Ám mindezt fel kell fedezni valakiben, észrevenni és gondozni… És itt kanyarodik a beszélgetés, vagy az én emlékeim a beszélgetésről az iskola és a tanár irányába, hiszen ahogy Csermely mondja, minden az iskolában dől el. Mik a jó tanár ismérvei? – kérdezi Falus, s kérdésében ott van a Christakis–Fowler kapcsolati hálója alapján meghatározott boldog ember jelensége is, ahogy a kiadó, Votisky Zsuzsa említi közben. Nos, Csermely szerint a jó tanár ismérvei a következők: boldog, van szakmai hitele (amiből következik az emberi hitele) és pozitív energiacentrum. Mondja, ez vitatható, kiegészíthető, erre Falus le is csap, vitatni ugyan nem akarja egyiket sem, de kiegészíteni annál inkább: 1. “Az a jó tanár, aki nagyon jól tud kérdezni.”; 2. csillog a szeme; 3. “Az igazi tanár nem áll a középpontban. Nem ő a középpont, hanem az ügy.”

Befejezetlen mondatokat vagy bekezdéseket, félig végigvitt gondolatnyi nekifutásokat említettem korábban, de nem úgy, hogy hiány jelent volna meg – éppen csak annyi, amennyi rábeszélt a könyvre –, hanem úgy, hogy ha meg is jelent valamiféle hiány, az csak a továbbgondolás előtt nyitott teret. Még akár úgy is, hogy önmagammal is vitába sodródhattam, vagy ahogy legjobban az egyik elhangzott és be is fejezett mondat jelentheti, ha paradox módon magamra vonatkoztatom: “Nem értek egyet veled, sem az általad interpretált önmagammal.”

Csermely Péter Bloghálózatos életfilozófiám (Typotex, 2012) c. könyvének bemutatója

Eredeti megjelenés: prae.hu

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál beharangozó sajtótájékoztatóját tartotta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Millenáris Csodák Palotájának Osztovits termében 2012. március 29-én délelőtt. A prae.hu idén is folyamatosan tudósít az eseményekről mint a BNK egyik hivatalos médiapartnere.

Minden a Könyvfesztiválról ITT!

A Könyvfesztivál a Facebookon ITT!